76 találat a arany címkével
A nagyzási hóbort és az (olaj)milliárdosok költekezési kedve úgy tűnik, nem ismer határokat, ha pedig a kettő találkozik, akkor létre jöhet olyan fantasztikus alkotmány, mint a világ legdrágább hajója, amely nem másból, mint aranyból készült.
Az úszók országos diákolimpiai döntőjét Hódmezővásárhelyen rendezték meg, ahol a zalai iskolák diákjai két aranyérmet és több dobogós helyezést is elértek.
Ezereurós arany pénzérmére tehetnek szert a gyűjtők Franciaországban péntektől.
Az arany piacán február vége óta végbement negatív korrekció ellenére az árfolyam jelenlegi gyengülése az erős keresletnek köszönhetően átmeneti lehet.
Ma már nem feltétlenül aranyat viselnek, akik trendinek akarnak látszani. Az ékszerek terén is hat a globalizáció, a design mellett pedig a márkanév is előtérbe került.
Az olaszországi Udine városában rendezték meg a szenior korú súlyemelők Alpok-Adria kupáját, melyen rekordlétszámú induló vett részt, köztük a ZTE SK két tagja.
Gyémántot, aranyat, ezüstöt vásárolhatnak automatából Indiában, ahol a világon a legmagasabb az arany iránti igény.
Fémek után kutatva négyezer éves aranykincsre bukkant Bulgáriában egy munkanélküli.
Moszkva - A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.
Még tovább emelkedhet az arany ára az euró/frank árfolyam alsó küszöbét meghatározó svájci jegybanki döntés hatására - vélik elemzők.
Hosszú ideje csúcsról csúcsra jár az arany ára. A keresleti oldalon pedig már nem csupán a profi befektetők, de a magyar háziasszonyok is ott vannak, akik, meghallva a piac szavát, nem (csak) ékszerként, hanem tömbben veszik a nemesfémek legnemesebbikét.
Az arany unciánkénti (31,1 gramm) ára átlépte az 1.750 dollárt, így drágább lett, mint a platina, vagyis az arany már az árat tekintve is vitathatatlanul a nemesfémek egyeduralkodója - állapította meg keddi elemzésében az aranypiac.hu.
Újabb rekordot ért el az arany ára szerdán délelőtt, mivel az amerikai adósságplafonról létrejött megállapodásnak nem sikerült elterelnie a befektetők figyelmét sem a gazdasági lassulásra utaló makrogazdasági mutatókról sem az euróövezet szuverén adósságszolgálati problémájáról.
Rekordszintre emelkedett az arany ára szerdán késő délután, miután az amerikai gazdaság állapotával kapcsolatos aggodalmak hatására a befektetők az egyik legbiztonságosabbnak tartott arany felé fordultak.
Ezüstből kerti törpés kulcstartó és koporsó alakú óriási pecsétgyűrű. Többek között ilyen ékszereket is készített férfiaknak Hajmási Edit ötvösmester.

2010 autó balaton baleset budapest diák férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság halál halott Hévíz időjárás iskola Jobbik karácsony keszthely kiállítás koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország meghalt MSZP munka nagykanizsa önkormányzat Orbán Viktor pályázat pénz program rendőr rendőrség sebességmérés traffipax traffipax információk turizmus tűz ütközés választás verseny zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót ZTE FC

