Az Örömkör vendége volt Zalaegerszegen
Finy Petra író, költő folyton játszik a szavakkal
Az írás is mindig kedvelt időtöltései közé tartozott, de a rajzolás még közelebb állt a szívéhez. Ennek ellenére eddig, noha több könyve megjelent már, még csupán egyetlen egyet illusztrált. Finy Petrával beszélgettünk.
- Gyermekként is jó fogalmazónak számítottam, mindig is sokat írtam, de ezzel párhuzamosan rengeteget rajzoltam, ami egy picit talán jobban érdekelt. Érettségi után éppen ezért az Iparművészeti Egyetemre jelentkeztem, ahova nem vettek fel elsőre, így végül francia-magyar szakos tanár lettem - sorolta az előzményeket a fiatal szerző. - Hobbiként természetesen megmaradt a rajzolás, ahogy persze az írás is, de 18 évesen még nem voltam tisztában azzal, miként kezdhetnék bármit is ez utóbbival. Író barátaim mondták, hogy folyóiratokban kell publikálni, aztán kiadókat keresni...
|
Nem az a házalós típus, de szerencséje volt, mondta, mert a Fiatal Írók Szövetségének pályázatára elküldte egy verseskötet-tervét, mellyel második helyezést ért el. A siker megjelenési lehetőséget hozott magával, így aztán 2005-ben napvilágot látott a Histeria grandiflora - Vagyis ha az elme kibomlik című műve. Hasonlóképpen, egy újabb eredményes pályázatnak köszönhetően került a nagyközönséghez a Lámpalány meséi című gyerekkönyve, aminek aztán folytatása is lett, illetve megjelent a Gréta garbója című, ifjaknak szóló szabadverseket tartalmazó mű, közben pedig megszülettek az Ügyes-sorozat darabjai, mint például a Tesó-ügy vagy éppen Az ovi-ügy. Ezeket a jövőben újabbak követik. Gyakorlatilag minden az írói pálya felé terelte, tereli.
- Jöttek a könyvek szépen sorban, de eddig még csupán egyetlen kötetemet sikerült illusztrálnom, a legelsőhöz készítettem rajzokat - utalt rá, hogy e téren még vannak pótolnivalói. Abban, hogy megannyi gyerekekhez szóló története, verse van, nyilván szerepet játszott két csemetéjének érkezése is, de a motiváció ennél összetettebb: - Óriási családom van és, ha összejövünk, folyamatos nálunk a szójáték. Sok a gyerek is a famíliában, láttam, hogyan működik és nagyon tetszett a gyermeki fantázia.
Finy Petra nem csak történeteket, verseket vet papírra.
- A diploma kézhezvétele után végülis nem tanítottam, hanem egy reklámügynökségnél kezdtem dolgozni, reklámszövegíróként. Akkor még azt sem tudtam, ez mit jelent pontosan, de aztán kiderült, szerencsém van, hiszen azzal foglalkozhatok munkaidőmben, ami a hobbim, szavakkal játszhatok, sőt a képi ötleteimet is felhasználhatom, úgyhogy nagyon jól összecseng egymással a két mesterség - mondta végül Finy Petra.
Címkék: könyv, író, költő, verseskötet, írás, Örömkör, rajzolás, mesekönyv, Finy Petra



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter



_k.jpg)
_k.jpg)



















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.