2009. 02. 25.
Tíz hónap, napi hat óra - önkéntesek akcióban
Szombathely, Nagykanizsa, Zalaegerszeg - Munkába álltak azok az önkéntesek, akik tíz hónapig dolgoznak anyagi ellenszolgáltatás nélkül, hogy tapasztalataikat felhasználva később állást találjanak.
A Nyugat-dunántúli Régióban 21 önkéntes állt munkába február elején kórházakban, szociális intézményekben, önkormányzatoknál, egyházi és civil szervezeteknél. Tíz hónapig napi hat órában dolgoznak ellenszolgáltatás nélkül, csak az önkéntes tevékenységről szóló törvény alapján biztosítható juttatásokat kapják (étkezési támogatást 30 ezer forint értékben, utazási költségtérítést, mobiltelefon feltöltőkártyát), valamint elhelyezkedést segítő képzésben vesznek részt.
A Máltai Szeretetszolgálat Zalaegerszegi Csoportjánál Lukács Józsefné vezető (balra) és Piszkunovné P. Ildikó önkéntes oszt ruhákat
Fotó: Katona Tibor
Az ÖTLET elnevezésű program a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében folyik a régióban, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 25 millió forintos támogatásával, fiatal álláskeresők és 45 feletti tartós munkanélküliek részvételével. Célja, hogy az önkéntesek munkatapasztalatra, új ismeretekre és kapcsolati tőkére tegyenek szert, hogy könyebben elhelyezkedhessenek, közölte Herczegné Gombás Henrietta programkoordinátor, akitől megtudtuk: a támogatási összeget többek között a képzésekre, az önkénteseknek biztosított juttatásokra és mentoraik díjazására fordítják.
Zalában öt fogadószervezet, például a nagykanizsai Halis István könyvtár kapcsolódott be a programba. Kardos Ferenc igazgatóhelyettes elmondta: volt már önkéntesük, akit fel tudtak venni, és három évig foglalkoztattak, azért nem tovább, mert talált egy jobb állást. Státus ritkán akad, de alkalmanként - megbízási szerződéssel - feladatot adnak az önkéntesnek, így jövedelemre tehet szert. Önkéntes munkát egyébként ilyen hosszú ideig, napi hat órában jellemzően az vállal, akinek a megélhetését biztosítja a családja.
Zalaegerszegen többek között a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozik önkéntes.
- Öt éve részt veszek a szeretetszolgálat munkájában, a ruha- és ételosztásban, az adományok fogadásában, és örömmel teszem, most csak annyi különbséggel, hogy az ÖTLET program keretében - említette Piszkunovné P. Ildikó, aki nevelőszülői elfoglaltsága mellett vállalta a feladatot.
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2005-ben hirdette meg az első, hosszú távú önkéntes programot, melybe országszerte 300 munkanélküli fiatalt vontak be. A résztvevők közel kétharmada már a vállalt szolgálat közben, vagy nem sokkal utána állást talált. Régiónkban a program első ciklusában harminc fiatal vett részt és húsznak sikerült elhelyezkednie, a második ütemben tizennyolc főből tizenegynek. Jelenleg a harmadik ütem folyik. Az önkéntes munka a szervezők meggyőződése szerint lehetőség a változtatásra, az önbecsülés erősítésére; új kihívás, amely elősegíti az elhelyezkedést.
Címkék: önkéntes munka álláskeresés



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter



_k.jpg)
_k.jpg)


















