Összeszólalkoztak Lily Allen és a Snow Patrol zenészei
ZH - Érdekes hírnek jutottunk birtokába, a Sziget Fesztivál első napján, a nagyszínpadon fellépő két legfontosabb előadó között három percnyi csúszás miatt keletkezett feszültség. Belső körökből származó információ szerint a Snow Patrol zenészei szándékosan akadályozták Lily Allen pontos műsorkezdését.
A No Line On The Horizon turnén világszerte a U2 előtt fellépő Snow Patrol tagjai és a napjaink egyik legsikeresebb énekesnőjének tartott Lily Allen kísérőzenészei sosem kedvelték egymást, egy színpadon, egymást követően pedig kifejezetten utálnak fellépni.
Az idei Sziget nyitónapján mégis összehozta őket a sors, s ebből némi bonyodalom is támadt. A nagyszínpadon harmadikként, pontosan hat órakor fellépő Ska-P koncertje ugyanis a rendkívül jó hangulat miatt csúszott három percet - ennyivel töltött több időt a közönség előtt a ska-zenekar.
A Snow Patrol - bár az átszereléssel időre végeztek a technikusok - emiatt ugyanennyivel később kezdte meg műsorát, s az újabb csúszás kihatott az őket követő programra is, vagyis az est fő fellépőjével, Lily Allen-nel szúrtak ki leginkább, neki ugyanis a csendrendelet miatt pontosan 11 órakor el kellett hagynia a színpadot. A technikai stáb egyik tagjától megtudtuk, mindezek miatt igen kemény szóváltásra került sor a két előadó között, ami majdhogynem a tettlegességig fajult.
Sziget Fesztivál 2009 - olvassa el folyamatosan frissülő dossziénk cikkeit! Klikk IDE!
Haverok, buli, koncertek - képgalériában mesélünk a Sziget Fesztiválról!
A Sziget Fesztivál közönsége a zene lázában ég - több ezren kíváncsiak a fellépők teljesítményére. S hogy milyen hangulat uralkodik a Hajógyári-szigeten? Képgalériáinkból kiderül!
Kattintson a fenti címre!
Címkék: vita, Sziget, lily allen, Snow Patrol



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.