A fogyasztóvédelem felügyelői vendéglátóhelyeket ellenőriznek
3ÉAmi a vendég elé kerül
Balatongyörök - Már több mint egy hónapja ellenőrzik a megyei területi fogyasztóvédelmi felügyelők Zala idegenforgalmi vendéglátóegységeit és szálláshelyeit. Tegnapi razziájuk alkalmával velük tartottunk.
A györöki strandon a fogyasztóvédelmi felügyelők sasszemei már rögtön az első utunkba kerülő pizzériánál kiszúrtak egy hiányosságot: sem rendeléskor, sem pedig fizetéskor nem kaptunk itallapot, így nem voltunk tisztában a rendelt konyak árával, holott ülő fogyasztás esetén az itallapot minden esetben, kérés nélkül a vendég rendelkezésére kell bocsátani. (Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy természetesen a drágábbik fajtából szolgáltak ki bennünket.) Ezután a felügyelők sztornózták a rendelt tételt, majd kezdetét vette az alapos fogyasztóvédelmi vizsgálat.
De még maradjuk egy kicsit a konyak-témánál: a pincérnő jégkockával megrakottan szervírozta a rendelt alkoholt, s noha igazán kedves gesztus, hogy hűsíteni akarta lelkivilágunkat, szabálytalanságot követett el, ugyanis a vonatkozó szabály szerint a jégkockát külön pohárban - a konyak mellé - kellett volna felszolgálnia. A működési engedély és a pizzériát üzemeltető vállalkozás pecsétjének megtekintése után a felügyelők a vevőpultot célozták meg: a nyitva tartást, a kategóriába sorolást és a panasz-felügyeleti szerveket jelző táblák a helyükön voltak. Nem úgy a - nevét nem vállaló - dühödt tulajdonos, aki a helyszíntől távol, mobiltelefonon keresztül sugározta hideg-meleg szavait a felügyelőknek és hát lapunknak is. No de sebaj - a vizsgálatot nélküle is le lehet folytatni. Való igaz, hogy a pizzériában külön hűtőben, címkézetten és elszeparáltan tárolták a pizzatésztát, a feltéteket, a jégkrémet és a borokat is, de a riadt tekintetű fiatal alkalmazottak a kötelezően előírt anyaghányad-nyilvántartást már nem tudták bemutatni, mert hogy olyanról még nem is hallottak. S hogy a hiányosságok sorát gyarapítsuk: a vásárlók könyve - jegyzői hitelesítés nélkül - fityegett a falról. Nem csoda hát, hogy a vállalkozó több szabálysértési bírságra is számíthat.
Következő megállóhelyünk egy büfé volt, ahol a pultnál az ártájékoztató tábla mellett különös kiírás késztette kolbászrendelésre a fogyasztóvédelem csendőreit: Az áru értékében a tálca súlya is benne foglaltatik. A felügyelők megállapították: egyrészt dicséretes, hogy viszonylag nagybetűkkel értesítik erről a publikumot (tehát megadják a választás lehetőségét), de még így sem szabályos az eljárás, mivel a papírtálcát (még ha csupán 15 grammos is) nem számolhatják bele a fogyasztói árba. Ám nem ez volt az egyetlen fogyasztói megkárosításunk: a konyakok sem érték el a rendelt 5 centiliteres mértéket, ráadásul kettő szelet kenyeret számoltak a kért egy helyett - szóval próbavásárlásunk 294 forint plusszal zárult a mi kontónkra (persze a rendelt étket és italokat itt is sztornózták). Nem is marad el a fogyasztóvédelmi bírság - annak ellenére, hogy a büfében minden egyebet rendben találtak.
A sült hal- és kolbásszagtól távolodva az Italsziget elnevezésű bárban horgonyoztunk le, s a már szokásos konyakot rendeltük (az ár teljes tudatában, mivel az asztalokon ott virítottak az itallapok). Jeget nem kaptunk az italhoz, viszont hideg ásványvizet igen. Bedi Sándor alkalmazott pedig már nem is lepődött meg, amikor a felügyelők megmutatták igazi munkaarcukat.
- Nem szólt nekem senki, hogy érkeznek a felügyelők, de azért a csíkos ing eléggé furcsa egy strandon - hangoztatta a nagykanizsai fiatalember. - Hozzá vagyunk szokva az ellenőrzésekhez, más hatóság munkatársai nemrég például este 7-kor, egy kis fürdőzés után tartottak ellenőrzést.
Az Italszigeten némileg kevesebb dolguk akadt a felügyelőknek, hiszen a nem melegkonyhás vendéglátóegység az italokon kívül csupán becsomagolt szendvicseket árul. Bedi Sándor az árusított, tárolt áruk eredetét - két kiszolgálás között, mert ugye első a vendég - beszerzési bizonylattal a helyszínen igazolni tudta - úgy, ahogy a fogyasztóvédelem nagykönyvében elő vagyon írva. Tehát úgy tűnt, minden rendben van, ám közbeszólt az a fránya vásárlók könyve, amelyet szintén jegyzői hitelesítés nélkül helyeztek szemmagasságba. A vendéglátóhely ezért egy kötelezésre szóló határozatot kap: a tulajdonosnak bizonyos időtartamon belül be kell mutatnia a területi fogyasztóvédelmi irodában a helyileg illetékes jegyző által hitelesített - vevői panaszok és dicséretek feljegyzésére szolgáló - vásárlók könyvét.
A körséta első három helyszínén tehát mindenhol akadtak hiányosságok - nem úgy Czigány György vállalkozónál, akinél szezonnyitáskor már jártak a felügyelők, s mindent rendben is találtak. Arról érdeklődtünk a vendéglátónál, vajon nehéz-e tisztességesen betartani a szabályokat?
- Nagy odafigyeléssel kell dolgozni, az biztos, de csak így lehet elérni, hogy minden flottul menjen - adott hangot véleményének Czigány György. - Úgy gondolom, hogy aki hosszú távon érvényesülni szeretne, nem is tehet másként.
Erdei Lehel, a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének Zala Megyei Területi Kirendeltsége területi igazgatója elmondta, június óta eddig 196 vendéglátóegységben és 24 szálláshelyen tették tiszteletüket a felügyelők, s az eltelt időszak alatt 5 millió 285 ezer forint értékben fogyasztóvédelmi és 700 ezer forint minőségvédelmi bírságot szabtak ki a renitens vállalkozókra.
- A korábbi évekhez képest javulásról tudok beszámolni, köszönhetően annak, hogy az ellenőrzések során munkalappal dolgozunk, amelyben az észrevételeinket feljegyezzük, s ezen dokumentum egy példányát a vállalkozónál hagyjuk - többségük korrigálja is az észlelt hiányosságot - jegyezte meg a területi igazgató. - Viszont néhol még mindig problémát jelent, hogy nem megfelelő az ártájékoztatás az egység bejáratánál vagy az asztalnál, s nem mindegyik vállalkozó tudja bemutatni a tárolt termék beszerzési bizonylatát.
Az ellenőrzés-sorozatnak azonban még nincs vége. A megyében egészen augusztus végéig bárhol felbukkanhatnak a felügyelők - csíkos ingben vagy anélkül...



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter



_k.jpg)
_k.jpg)


















