Két hét alatt közel ötven rendezvényt kínálnak Zalában az irodalmat kedvelőknek
Érződik a nyomda illata: útjára indították a 82. Ünnepi Könyvhetet
A javaslat, hogy legyen a könyvnek ünnepe, hogy új olvasókat nyerjenek meg az irodalomnak, nem új keletű: 1927-ben született és 1929-ben vált valóra az elképzelés. Idén 82. alkalommal rendezik meg az ünnepi könyvhetet.
|
A könyvhét az olvasásra, annak jelentőségére irányítja a figyelmet, mert amúgy hajlamosak vagyunk megfeledkezni a szórakozás, az ismeretszerzés eme formájáról.
Az irodalomnak szüksége van promócióra, fogalmazott Kiss Gábor, a Deák-könyvtár igazgatója, akit az eseménysorozat apropóján a bibliotékák szerepéről is kérdeztünk. Óriási a konkurencia, mondta, mindenki harcol az emberek szabadidejéért, pénzéért, és ebből a küzdelemből a könyvtárak sem maradhatnak ki. Nyitott, aktív kulturális intézményként kell működniük, de ez már régóta így van, gyakorlatilag a közkönyvtári hálózat megszervezése, az 1960-as évek óta.
- Szükség van mediátor típusú intézményekre, ahova el kell menni, szakemberekre, akikkel kapcsolatot lehet tartani, akik olvasnivalót ajánlanak - összegzett.
Rossz az az elképzelés, teszi hozzá, hogy az internet mellett nincs szükség könyvtárakra. Egy az ELTE-n készült kutatás is azt bizonyítja, hogy hiába vannak a világhálón az irodalmi művek, a fiatalok a technikát csevegésre, játékra használják, nem pedig regényolvasásra. Természetesen a könyvtáraknak is jelen kell lenniük a közösségi oldalakon, szükségük van jól felépített honlapra. Törekedniük kell az újdonságok beszerzésére, mégha - az anyagiak miatt - nem is lehet teljes a lista.
|
Elsősorban az általános iskolásokat kell megnyerniük, hogy legyen az ifjaknak irodalmi, illetve kutatási élményük, kötődésük és legyenek tisztában azzal, hogyan és mire használhatják a könyvtárakat, miként igazodhatnak el ott. A könyvtárosok ez irányú munkájához nélkülözhetetlenek a lelkes pedagógusok, akik adott esetben irodalmi vetélkedőkkel, szavalóversenyekkel is az olvasás felé terelgetik a diákokat. A középiskolába továbblépők megtartása, becsábítása szintén kihívás, hiszen a kamaszok nem feltétlenül töltik szabadidejüket könyvtárban, mondta Tóth Judit igazgatóhelyettes, a megyei programsorozat egyik motorja .
- A könyvtár olyan, mint a pók a háló közepén, mely szövögeti a szálakat: ott kell lennie a fókuszban, hogy mindenkit elérjen, az egyiknek ezt, a másiknak azt ajánlja - mondta végül Kiss Gábor.
|
Nagykanizsán Cseresnyés Péter polgármester nyitotta meg tegnap az ünnepi könyvhetet, ám az első könyvbemutatóra már szerdán sor került. Az érdeklődőket ma délután fél hatig, holnap pedig 13 óráig várják a Deák téri sátraknál. A szeszélyes időjárás miatt sajnos már évek óta nem felhőtlen a könyvszakma öröme, de mi a helyzet a piacon, az ad-e okot a borúlátásra?
- Nagyon széles a kínálat, háromszáz új könyvvel találkozhatnak az olvasók a standoknál - bocsátotta előre Magyar Tibor, a Deák téri Könyvesház vezetője, a könyvhét egyik szervezője. - Úgy látjuk egyébként, mind szűkebb az a réteg, amely a szépirodalmat keresi, egyre többen érdeklődnek a lektűr iránt. Újabb tapasztalatunk, hogy ma már nincs olyan könyv, amiből kiugró mennyiség fogyna, e helyett a sok kicsiből tevődik össze a forgalom.
|
A könyvkereskedelemmel és kiadással is foglalkozó szakember szerint az ünnepi könyvhét idején valamivel nő a forgalom, ami az év többi részében elmarad az aranykortól. Ennek egyetlen oka van: a pénz. Az érdeklődés hiányáról beszélni csak részigazság, az emberek pusztán azért nem vesznek új könyvet, mert egyszerűen nem telik rá.
Az új könyveket Gayerné dr. Bernáth Viktória nagykanizsai jogász a bibliotékából szerzi be . Mint azt elmondta: amiket eddig kinézett magának, azok rövid időn belül megtalálhatók voltak a Halis István Városi Könyvtárban is.
- Csodálatos dolognak tartom, ha megjelenik egy új könyv, én főként a szépirodalmat szeretem - mondta kérdésünkre. - Különösen a kortárs magyar írókat, Spiró Györgyöt és Esterházy Pétert. Azt viszont őszintén bevallom, új könyvet már rég vettem, inkább megvárom, míg a könyvtárban megjelenik. Soká nem kell, pár hét alatt elérhetők a bibliotékában is a kurrens kötetek.
Gayerné dr. Bernáth Viktória elmondta azt is: szerencsére, baráti körében sok híve van még a könyveknek. Szerinte az internet sem jelent konkurenciát, van annak valami különös bája, ha bőrünk összeér a lapokkal, melyeken érződik még a nyomda illata...
|
Nyolc évtizede kezdődött
■ A könyvfesztivál megrendezését Supka Géza javasolta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének
■ A „próba könyvhétre” 1928-ban kerítettek sort
■ Az első Ünnepi Könyvhetet 1929. május 12. és május 20. között tartották
■ A rendezvényhez kapcsolódóan 2001-től a Gyermekkönyvnapokat is megtartják
Szerintem (Péter Gyöngyi jegyzete)
Diákként „faltam” a könyveket és arra törekedtem, hogy kedvenc köteteimnek tulajdonosa is legyek: megnyugtató érzéssel töltött el a polcon sorakozó kiadványok látványa és a tudat, hogy bármelyiket bármikor fellapozhatom. Ma már sokszor tudatosan kerülöm a könyvesboltokat és elfordítom a fejem, ha egy kirakat előtt haladok el. Viselkedésemre egyszerű a magyarázat, a regények, albumok ára kissé borsos lett, és ha engedek a kísértésnek, hiány mutatkozhat a költségvetésemben. Persze időnként elcsábulok, hiszen a tiltott gyümölcs íze édesebb...
|
Címkék: zala megye, album, regény, olvasás, könyvesbolt, 82. Ünnepi Könyvhét



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter



_k.jpg)
_k.jpg)



















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.