Itt vagyok most: zalaihirlap.hu / Gazdaság
Zalaegerszeg - Áprilisban átlagosan 5,7 százalékkal került többe az élet, mint egy évvel korábban. Az üzemanyagok és a dohányáruk jelentős mértékben, a szolgáltatások az átlagnál kevésbé drágultak, a tartós fogyasztási cikkekért pedig kevesebbet kellett fizetni.
Keszthely (sj) - A vidék élni akar, óvni és ápolni kell a hagyományos magyar növénykultúrákat! - így fogalmazott tegnap Simon Attila a Georgi- kon Majormúzeumban.
Szentgotthárd (szo) - Az Opel Szentgotthárdon gőzerővel épülő Flex motorgyárában sikeresen lezajlott az első motorok próbagyártása - adta hírül a Vas Népe.
A privatizációs szervezet korábbi vezetőit és a Malév egykori vezérigazgatóját hallgatta meg a légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló eseti parlamenti bizottság szerdán.
Zalaegerszeg - Míg a vevők még mindig az áron aluli vételben bíznak, az eladók már kevésbé hajlanak az engedményre a megye ingatlanpiacán. Az árak a szakemberek szerint sem csökkennek tovább, sőt, van aki drágulásról beszél.
Csökkent a forint árfolyama kedden délutánra a reggelihez képest a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban a bankközi devizapiacon.
Budapest - A Devizaadósok Szövetsége által létrehozott pertársaság benyújtotta az első keresetet a Fővárosi Törvényszékre. Ezt a civil szervezet sajtótájékoztatón jelentette be.
A vártnál háromszor magasabb áron, 3,22 millió svájci frankért kelt el a XX. század egyik legnevesebb ékszertervezőjének, Suzanne Belperronnak a magángyűjteménye a Sotheby's genfi árverésén.
A Napi Gazdaság szerint drasztikusan átalakítja a hazai nem életbiztosítási palettát az új biztosítási adó, és kevés a remény arra, hogy a jövőben új szereplők megjelenése erősítse a versenyt.
A remény mellett kisebb mértékű bizonytalanság is érződik a turizmusból élők, strandot üzemeltetők szavaiból, amikor az idei szezonról esik szó. Nem titkolják: a tavalyi eredményekkel látatlanban is elégedettek lennének.
Csődeljárás keretében próbálja rendezni adósságát a zalaegerszegi Zala Park bevásárlóközpont üzemeltetője, amely ellen a Strabag Zrt. nyújtott be végrehajtási kérelmet - közölte a vagyonfelügyelettel megbízott Agreement Kft. az MTI érdeklődésére hétfőn.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) adatai szerint idén áprilisban a tavalyihoz képest 16 százalékkal nőtt az új autók üzembe helyezésének száma. Az első négy hónap növekedése pedig 21 százalék.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány eddigi gazdaságpolitikai "bűnei" miatt kényszerül új adók bevezetésére, a telefonadóról szóló előterjesztés ráadásul ellentétes a korábbi kormánypárti ígéretekkel.
Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
Idén 500 millió forintot biztosít a főváros a 3-as metró infrastruktúrájának javítására, ebből egyebek mellett 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat - jelentette be Tarlós István főpolgármester hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő adók tovább növelik az inflációt, amely az áprilisi 5,7 százalékkal egyébként is a legnagyobb az Európai Unióban.
Zalakaros - Többek közt kamionparkoló kijelöléséről is döntött a testület a legutóbbi ülésen.
Letenye - Faapríték előállítására alkalmas berendezést vásárolt a határ menti város önkormányzata, amely a kommunális területen teljes önállóságra törekszik.
Pesszimista nemzetközi hangulatban az euróval együtt gyengült a forint is, az euró árfolyama háromhavi mélypontjára, 1,29 dollár alá csökkent, a forint pedig az euróhoz képest a 292-es szintig esett hétfőn.
Az Európai Bizottság pénteken Brüsszelben kiadott előrejelzése szerint idén és jövőre is a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt marad az államháztartás hiánya Magyarországon.
Kedvező fejlemény londoni elemzői vélemény szerint Varga Mihály kinevezése a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetőjévé.
A családok többségénél idén elmarad a nyaralás, derül ki a Magyar Turizmus Zrt. friss, reprezentatív kutatásából, ugyanis a megkérdezettek mindössze 35 százaléka tervez utazást a főszezonban. Vannak, akik többet is.
A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívja az érintettek figyelmét, hogy június elsejéig élhetnek az osztatlan közös földtulajdonok megszüntetésének államilag finanszírozott lehetőségével.
Három ügynökség és a tagországok kormányait képviselő Tanács kivételével jóváhagyta az Európai Parlament az európai unióhoz tartozó költségvetési egységek 2010-es gazdálkodását a csütörtöki brüsszeli plenáris ülésen, de számos bíráló kommentárt fűzött ahhoz.
Zalaegerszeg - Áprilisban módosították a légi munkavégzésről szóló jogszabályt. Uniós irányelv szerint a tagállamokban nem engedélyezett a légi permetezés, hazánk az előírások szigorítása mellett lehetőséget kapott a folytatásra.
Zalaegerszeg - Áprilisban átlagosan 5,7 százalékkal került többe az élet, mint egy évvel korábban. Az üzemanyagok és a dohányáruk jelentős mértékben, a szolgáltatások az átlagnál kevésbé drágultak, a tartós fogyasztási cikkekért pedig kevesebbet kellett fizetni.
Zalaegerszeg (hp) - Áprilisban módosították a légi munkavégzésről szóló jogszabályt. Uniós irányelv szerint a tagállamokban nem engedélyezett a légi permetezés, hazánk az előírások szigorítása mellett lehetőséget kapott a folytatásra.
Athén - Meghiúsultak az újabb görög kormányalakítási tárgyalások kedden Athénban.
A mezőgazdasági áfacsalások visszaszorítása érdekében július 1-étől a gabonafélék, az olajos magvak és a fehérjenövények értékesítésekor a fordított adózás szabályait kell alkalmazni. Az erről szóló törvényjavaslatot nagy többséggel, 340 igen szavazattal, négy ellenében fogadta el az Országgyűlés.
A görög lakosság túlnyomó többsége ragaszkodik ugyan ahhoz, hogy hazájuk bent maradjon az euróövezetben, ám ennek árát - szigorú takarékossági intézkedések és megszorítások képében - nem hajlandó megfizetni.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a gyorsbecslést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A méhészetek kiemelt fontosságú időszaka az akác virágzása. A legkeresettebb, értékes akácméz meghatározhatja a méhészek évét. A viharos hétvége alaposan átalakította a szépen indult akácvirágzást, és vele a méhészek reményeit. Hampuk Gábor, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület zalai szaktanácsadója szerint a természet lerövidítette ezt az időszakot.
Nem politikai személyekből álló szakértői kormány felállítására tett javaslatot Karolosz Papuliasz görög államfő - közölte Evangelosz Venizelosz, a hétfői kormányalakítási egyeztetésen részt vett szocialista PASZOK elnöke, hozzátéve: támogatja az elképzelést.
Az euróövezeti periféria bankjainak "kiürítésétől" a valutauniós tőkekorlátozások bevezetéséig terjed azoknak a fejleményeknek a sora, amelyek Görögország törlesztésképtelenné válása és euróövezeti távozása után nagy valószínűséggel bekövetkeznének az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport hétfőn összeállított forgatókönyv-változatai szerint.
Közel 4 millió forintba került az a térkőgyártó gép, a hozzá tartozó eszközökkel együtt, amit Zalakaros önkormányzata a Start közmunkaprogram keretében vásárolt.
Általános vitára alkalmasnak ítélte a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfői ülésén.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) folyamatosan tárgyalásokat folytat a Magyar Bankszövetség képviselőivel annak érdekében, hogy mindkét fél számára elfogadható feltételekkel vállaljanak szerepet a pénzintézetek a kormány gazdaságpolitikájának megvalósításában - válaszolta a tárca hétfőn az MTI-nek arra a kérdésére, hogy egyeztetnek-e a tranzakciós adóról.
A földalapú támogatást is tartalmazó egységes kérelemben keddig jelezhetik a gazdák azt, hogy támogatott díjú mezőgazdasági biztosítást kötnek.
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) 13,6 milliárd forint nyeresége képződött tavaly, szemben a 2010. évi 41,6 milliárd forintos veszteséggel - mondta a tavalyi gazdálkodásról Simor András, a jegybank elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A tranzakciós illeték Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő korlátjának eltörlése ellenére sem változtat a tervezett költségvetési bevételek mértékén a nemzetgazdasági tárca.
Zalaegerszeg - Milyen egészségügyi ellátás jár itthon annak a magyar állampolgárnak, aki külföldön, uniós tagállamban dolgozik? - olvasónk fordult hozzánk a kérdéssel, miután saját ügyével kapcsolatban ellentmondásos információkat kapott.
Zalaegerszeg - A jövő év végéig megteremtik az egyablakos ügyintézést a járási székhelyeken és minden településen, ahol kormányablak működik.
A kormány pénteken késő délután nyújtotta be az Országgyűlésnek az új adótörvényeket: a tranzakciós illetékről, a távközlési adóról és a biztosítási adóról szóló törvényjavaslatot, valamint az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
Az euróövezet megbirkózna Görögország esetleges távozásának következményeivel - véli a német pénzügyminiszter.
Elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a miniszter munkáját és felkérte tanácsadójának.
A forint árfolyama emelkedett csütörtökön kora este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni és a reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
Továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a leggazdagabb magyar, bár vagyona 20 milliárd forinttal 135 milliárdra csökkent - közölte a 100 leggazdagabb magyar 2012, most megjelent kiadványa alapján a Napi Gazdaság csütörtökön az MTI-vel.
Megszavazta az Európai Parlament azt a rendeletet, amelynek alapján július 1-jétől tovább csökken a külföldön történő mobiltelefonálás (roaming) és mobiltelefonos internetezés díja.
| » | Értékesítő Értékesítő, Hirdető cég: Qualchem Zrt. |
| » | Műanyagipari mérnök |
| » | Épületgépész területi képviselő |
| » | Nagyipari Vezető Értékesítő |
| » | Megyei Sales Referens |


2010 2011 ár autó bak balaton baleset bíróság börtön budapest busz diák EU felújítás férfi Fidesz film foci forint fotó futball gyerek gyilkosság H1N1 halál halott Hévíz időjárás iskola Jobbik kamion karácsony keszthely kiállítás koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés kutya labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország médiatörvény meghalt MSZP munka nagykanizsa NB I nő nyár olvasó önkormányzat Orbán Viktor pályázat pénz per polgármester program rák rendőr rendőrség sebességmérés sérült sport támogatás teke traffipax traffipax információk tüntetés turizmus tűz ütközés választás verseny videó vonat vörösiszap zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót zene ZTE FC ZTE NKK



