VILÁGÖRÖKSÉG - Új turisztikai ágazat alakulhat ki - út az elismert tájegységre
Rangot a Balatonnak
Keszthely - A Balaton Fejlesztési Tanács kiemelt ügyként kezeli azt a kérdéskört, mely a világörökségi címre való pályázat kapcsán az üdülőrégiót foglalkoztatja. A témakörben csütörtökön fórum zajlott le a Helikon Kastélymúzeumban.
A tanácskozást Suchman Tamás, a BFT elnöke kezdeményezte, meghívva arra a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településeinek polgármestereit, a térségben működő civil szervezeteket és az illetékes hatóságokat.
Házigazdaként mondott köszöntőjében dr. Czoma László múzeumigazgató hangsúlyozta, hogy a táj vagy tájegység fémjelzése világörökségi címmel, új turisztikai ágazatot jelenthet. A természeti étékek különlegességei iránt érdeklődők figyelmét keltheti fel, benne a Festetics-örökséggel, ami a megismerésre méltó magyar kultúrtörténet egy jelentős része. Ruzsics Ferenc, a város polgármestere arról a várakozásról beszélt, ami a világörökség kérdésében foglalkoztatja az embereket. Suchman Tamás elmondta, hogy a világörökségi lista 870 elemből áll, ebből Magyarországon ma 8 található. Hangsúlyozta: érdemesnek tartja a Balaton és térségét jelöltetni a címre Hévíztől a badacsonyi vulkanikus tanúhegyeken át a Tihanyi-félszigetig, a somogyi tájjal bekeretezve. Mindennek természeti értéke méltó a rangra, még akkor is, ha az épített környezet nem mindenhol Festetics-kastély szintű. Szólt a 2013-ban újra induló EU-s támogatási programról, aminek megcélozhatósága már most igényli az előkészítő munkát, s ebben érdemes számolni a világörökséggel összefüggő fejlesztések tervezésével.
Hidvégi József fonyódi polgármester, Suchman Tamás, Ruzsics Ferenc és Choma László a tanácskozás szünetében
Fotó: Horányi Árpád
Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke azt részletezte a hallgatóság körében, hogy mivel jár a világörökségi cím, az előnyök illetve hátrányok terén egyaránt. A szakember rávilágított azokra a kötöttségekre, amelyek nem jelentenek egyebet, mint azon értékek óvásának garanciáját, amitől valójában a jövő függ. A fenntartható fejlődés zálogaként beszélt azokról a feltételrendszerekről aminek meg kell felelni ahhoz, hogy a fejlesztések összhangban legyenek az értékként elismertetni akart tájkultúrával. Svédországtól Amerikán át Kínáig több példát kiragadva vont párhuzamot a világörökségként már számon tartott, s a körükbe ajánlható Balaton-környéki természeti értékek között. Mohácsi József országgyűlési képviselő, a Világörökségi Munkabizottság elnöke visszautalt a kezdeményezés korábbi lépéseire, amiket folytatva 2012-re meg lehet teremteni a kultúrtáji világörökség elnyerésének feltételeit.Hévíztől a badacsonyi vulkanikus tanúhegyeken át a Tihanyi-félszigetig
A Balaton sorsával mindenképpen összefüggő világörökségi jelzőt illetően számos kérdés vár megválaszolásra. Lépések csakis olyan irányba történhetnek, amerre a térségben élők akarnak haladni. A feladatok közös mérlegelése vezethet az együttgondolkodással kialakítható konszenzushoz, a felelősséggel vállalható elkötelezettséghez. Mindehhez 178 település egyetértése szükséges.
A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet is támaszt olyan elvárásokat, ami a megkülönböztető pozitív jeleit kell, hogy adják a régiónak. A világörökség olyan cím, amivel fel lehet hívni a figyelmet az értékre, s az akként való kezelésre.
A Balaton sorsával mindenképpen összefüggő világörökségi jelzőt illetően számos kérdés vár megválaszolásra. Lépések csakis olyan irányba történhetnek, amerre a térségben élők akarnak haladni. A feladatok közös mérlegelése vezethet az együttgondolkodással kialakítható konszenzushoz, a felelősséggel vállalható elkötelezettséghez. Mindehhez 178 település egyetértése szükséges. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet is támaszt olyan elvárásokat, ami a megkülönböztető pozitív jeleit kell, hogy adják a régiónak. A világörökség olyan cím, amivel fel lehet hívni a figyelmet az értékre, s az akként való kezelésre.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

_k.jpg)





















