Ismét lehetővé tenné a devizaalapú jelzálogjog-bejegyzést
Visszatérnek az euróhitelek
Bár tavaly nyáron betiltotta, a jövőben mégis engedélyezné az euróalapú lakáshitelezést a kormány. A javaslatot a bankszövetség és a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete is támogatja.
|
- A strukturális reformok szükségességével a bankszövetség messzemenően egyetért, és pozitívumként értékeljük az euróalapú jelzáloghitelezés visszaállításának tervét is - szögezte le a vezető tanácsadó, megjegyezve: a szövetség nyitott a közleményben lefektetett javaslatok megtárgyalására.
Müller János emlékeztetett: amikor a kormány tavaly jogszabályi úton megszüntette a devizaalapú jelzáloghitelezés lehetőségét, a bankszövetség akkor is azt az álláspontot képviselte, hogy az euróalapú hiteleket meg kellene tartani. Két okból is. Egyrészt, mert kamatköltségük még mindig kisebb mint a forintalapúaké, másrészt pedig hosszú, 20-25 éves futamidejű kölcsönökről lévén szó, nagy eséllyel még a lejáratuk előtt Magyarországon is bevezetik az eurót. Felvételüket ráadásul már a Bajnai-kormány megszigorította: euróhitelek esetében a fedezetül felajánlott ingatlan forgalmi értékének 60 százalékáig mehettek el a pénzintézetek a finanszírozásban, míg a forintalapúaknál 75 százalékáig.
- Mivel a válság hatására a lakosság megtanulta, mit is jelent az árfolyamkockázat, s a bankok is sokkal szigorúbb ügyfélkockázati elemzés után nyújtanak csak hitelt, az euróalapú hitelezés lehetővé tétele nem jár veszélyekkel, sőt, hozzájárulhat az ingatlanpiac fellendüléséhez - tette még hozzá Müller János.
|
Hasonló véleményen van a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete is. A BHKE-nél úgy vélik: az euróalapú lakáshitelezés segíthet a gazdasági fellendülés elindításában is.
- Annak idején nem értettünk egyet a devizaalapú jelzáloghitelek betiltásával, hiszen kölcsön nélkül nem működik az ingatlanpiac, a forinthitelek pedig támogatás híján az elmúlt szűk egy évben nem tudták átvenni a devizahitelek helyét - bocsátotta előre Lénárd Mariann, a BHKE főtitkára. - Fontos azonban a kiszámíthatóság, s hogy mindenki csak alapos tájékoztatást és szigorú hitelbírálatot követően kaphasson devizahitelt. Azt pedig semmiképpen nem szabad megengedni, hogy a törlesztőrészlet a havi jövedelem több mint felét elvigye.
A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint olyan megállapodást kíván kötni a bankszövetséggel, amely a költségvetésre nem gyakorol negatív hatást, és a devizahitelesek problémáinak megoldásán, valamint az euróalapú hitelezés helyreállításán túl emeli a bankok állampapír-keresletét, segíti a kkv-k finanszírozását s egy otthonteremtési program elindítását, és támogatja az életpálya előtakarékosságot.
LEÉPÜLÉS...
A devizaalapú jelzáloghitelezés leépülése a válság kitörésével vette kezdetét: a 2008-ban kihelyezett 850 milliárd forint lakáshitellel szemben 2009-ben már csak 330, 2010-ben pedig 230 milliárd forintot folyósítottak a pénzintézetek. A svájci frank-konstrukciók eltűnésével az euróalapú hitelezés vált meghatározóvá: 2009-ben a felvett lakáshitelek felét euróban jegyezték be.
Címkék: kormány, lakáshitel, devizalapú, euróhitel, Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete, jelzálog-bejegyzés