Rapport Richárd: Világbajnok akarok lenni
Egyike a legígéretesebb tehetségeknek. A legfiatalabb magyar sakknagymester, aki a korosztályos világranglistán jelenleg a második helyen áll. Rohamléptekben javul a teljesítménye, gyorsan akár az élre is ugorhat.
- Jó egy éve költöztünk Sébe, kisgyerekkoromban Sopronban éltünk - kezdte a korosztályos világranglistán 2. helyen álló ifjú sakkozó. Itthon, Magyarországon viszont ő a legfiatalabb nagymester. - Hároméves voltam, amikor édesapám - aki sakkozott régebben - megismertette velem a lépéseket. Aztán jöttek az újabb játékok, a kártya, a lego, meg a többi. Éppen úgy mint a többi gyereknél.
|
- És jött az a bizonyos matekfeladat...
- Igen. Nem felejtettem el. Egy szöveges feladatnak csak a felét olvastam el, és így oldottam meg, amire csak négyest kaptam. Édesapám úgy gondolta, fejleszteni kell a koncentráló képességemet, tehát elkezdtem sakkozni. Nagy Bence volt az első edzőm Sopronban, majd a város közelében lévő Lövő NB II-es csapatában játszottam. Nem tudom miért, de jöttek az eredmények. Nem edzettünk sokat, mégis hétről hétre javultam. Ekkor már többen mondták, komolyabban kellene vennem a sportágat. Aztán szépen elkezdtem lépegetni felfelé, s felkerültem a FIDE-listára.
Az első emlékezetes sikereként az Egerben rendezett tornát említi. Ott történt meg, hogy 2100 pont feletti versenyzőket vert meg úgy, hogy neki akkor még nem volt Élő-pontja. Még ekkor is Lövőn játszott, igaz már az NB I B-ben.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a hatszoros bajnok Z. Csuti Hydrocomppal?
- A csapat egyik játékosa, Horváth József is a trénerem volt. Ő ajánlotta, hogy játsszak egyet Horváth Tamással, a csapat szakmai igazgatójával. Jó ötlet volt, s mint kiderült, gyümölcsöző kapcsolat lett belőle. Igen szeretek Egerszegen játszani, és remélem sokáig a Csuti sakkozója maradok. Sokat kaptam tőlük, kedvesek, segítőkészek. Minden adott a szakmai előrelépésemhez.
- Ebben az időszakben mennyit edzettél?
- Ötödikes korom óta magántanuló vagyok. Ettől kezdve a sakk tölti ki az időm nagy részét. Délelőtt 10 körül kelek, és utána 2-3 órát játszok. Aztán jön az ebéd, majd rövid kikapcsolódás, és utána este nyolcig a szakkönyvek, a gépek és a sakkbábuk... Aztán itt vannak a versenyek, amelyekre örömmel megyek.
- Kikapcsolódás?
- Kevés. Focizok, kerékpározom. Ha ritkán együtt vagyunk, nagy örömmel játszok a három kisebb testvéremmel. A testmozgás kell, mert fizikálisan is fontos topon lenni. Néha előke-rül egy-egy elektronikus játék, de mindig visszatérek a sakkhoz. Ez az én világom.Amikor a barátairól kérdezem, azt mondja: nemigen vannak. Azaz hogy többnyire sakkozókkal barátkozik. Az iskolatársait ugyanis nem nagyon ismeri, hiszen magántanuló.
- Mozi, tv?
- A mozi nem érdekel, a tv-ben megnézek egy-egy filmet. A könyvek közt a sci-fi a kedvencem, Harry Potter, meg még jó néhány.
- Van olyan sakkkönyv, amire esküszöl?
- Olyan nincs, de sokból sokat lehet tanulni. Garry Kaszparov írásai az átlagnál többet nyújtanak. Ezért ezekre odafigyelek.
- Melyik autómárka a kedvencved?
- Hát... Hároméves koromban szinte minden autót felismertem már messziről. Bevallom, most nem mernék egy márkafelismerő versenyen rajthoz állni.
- Zene?
- Kedvenc énekesem nincs. Az Abba együttes számai viszont tetszenek. Ezeket meghallgatom kikapcsolódásképpen.
- Kedvenc sakkozó?
- Ilyen nincs. Nagyon sok jó játékos van, és számos érdekes partit láttam tőlük. A jelenlegi sakkelitből Carlsent kedvelem a legjobban. Pillanatnyilag Anand ugyan a világbajnok, de a fiatal norvég is biztosan lesz még az.
Kíváncsi voltam persze arra is, vajon Richárd hogy viseli a népszerűséget, hiszen szinte napi vendég nála a média.
- Nincs vele semmi gondom; örülök neki, hogy mások is kíváncsiak a sikereimre. A tévés felvételek azonban néha zavarnak, főleg ha hosszúra nyúlnak. Sajnálom azt a 3-4 órát, mert ilyenkor mindig az az érzésem, hogy ekkora időkiesésnek nyoma lesz a következő versenyemen. A teljesítményem sínyli meg az elfecsérelt időt.
- Hiszel a munkában?
- Természetesen. Jelenleg 2514 Élő-pontal rendelkezem. A világranglistán előttem álló srácnak jó 20 ponttal van többje. Tehetséggel és egy kis szorgalomml el lehet addig jutni. Talán még egy kicsit tovább is, de megszállotság és a sportág iránti alázat nélkül nem lehet a csúcsra kerülni. Pedig én világbajnok akarok lenni. Ezt csak rengeteg, kitartó, következetes munkával lehet elérni. Ezen a szinten már nincsenek véletlenek. Csak kőkemény edzések. Sokakat elriasztana a napi 10-12 órás tréning, nekem viszont nem jelent gondot. Sőt, talán még fel is dob a gyakorlás. A minap olvastam valahol, hogy a tehetség lehetőség nélkül nem sokat ér. Fontos nekem a családom szeretete, a szüleim anyagi támogatása, hiszen csak ezzel a háttérrel tudtam eddig eljutni.
Címkék: sakk, Rapport Richárd



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























