Orsós László Jakabbal kultúrdiplomáciáról és eltékozolt magyar lehetőségekről
Diplomamunkája olyan jól sikerült, hogy rögtön a színművészeti főiskola katedráján találta magát. Írt a Népszabadságnak, volt tévékritikus álnéven, társforgatókönyvírója A Nyócker! című animációs filmnek, írt étteremkritikát, igazgatta a New York-i Magyar Kulturális Intézetet, jelenleg kultúrdiplomata. Saját bevallása szerint kicsit forgatókönyvíró, kicsit író, kicsit tanár, kicsit kritikus, kicsit kultúrdiplomata, de semmi sem egészen...
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
1 hozzászolás
New Yorkban annyi az ételbár, étterem, az egész világ kulináriája felvonul, felesleges otthon főzni, főleg, ha valaki öt éve olyan elfoglalt, mint ő. De erről később.
Orsós László Jakab - jelenleg kultúrdiplomata - korrekt sötétkék ingben, fekete vászonnadrágban, gumipapucsban érkezik egyik tanítványa autójával. Múltkor úgy éreztem, csúnyán megvágtak a bérelt autóval, most kölcsönkértem egyet.
Alig pár napja utazott haza a nagy almából (New York), de már megfordult Gombosszegen, többek közt Nádas Péter írónál, s Gellénházán, Egerszegen a nővéreinél. A szülők már nem élnek (Orsós Jakab fafaragó, cigányíró volt az édesapja), de a gyökerek vonzzák. Meg egy közepesen erőszakos Zalai Hírlap-os újságírói invitáció, a régi egyetemi ismeretség okán. Röpke az itthonlét, e sorok megjelenése után röviddel ismét az USA vendégszeretetét élvezi. Pedig, mint arról az érdeklődők tájékozódhattak, ottani munkája éppen véget ért.
Nem pályázik újra a New York-i Magyar Kulturális Intézet öt éven át betöltött igazgatói posztjára. Azután, hogy levezényelte a 2009-es magyar évadot, az Extremely Hungaryt. Amit itthon fumigáltak, ám odakint sikeresnek jegyezték a 150 rendezvényt kínáló programot. Itthon sokallották rá a 700 millió forintot, amely a végső elszámolásnál 540 millió lett. Nem a közhelyeket mutatták, olyat láthatott az amerikai közönség, amiről nem tudta, hogy létezik. "Bosszantó, hogy itthon meg az ostobaság posványában álldogálunk, s erre büszkék vagyunk."
|
Amerikában szeretne maradni. Valami készül, de erről még korai beszélni, utal arra, hogy a tengerentúlon igen nagy a merítés egy-egy állásra. Gondja nem akadna az elhelyezkedéssel, amikor kiderült, egy jogászembert ültetett titkárként a nyakára az előző kulturális kormányzat, s ő távozik a posztjáról, a New York-i osztrák kulturális intézet azonnal felajánlott neki egy állást. "Gondolkodtam, a politikai pikantéria miatt elvállalom, aztán letettem róla."
A zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium után a szegedi egyetem dédelgette egy évig, majd Budapesten az ELTE adott magyar-történelem-esztétikai szakos diplomát a kezébe. Szakdolgozata olyan jól sikerült, hogy annak nyomán a színművészeti főiskola katedráján találta magát, amit azóta sem hagyott el.
Kanyargunk az életpálya képzeletbeli útvesztőjében.
A friss, fiatal irodalom felvevőpiacának számító Nappali Ház című lapot barátaival szerkesztette tíz éven át a kilencvenes években, pályázati pénzekből. (Páran még emlékezhetnek, a megyeszékhelyi zsinagógában, értelmiségi beszélgető sorozat keretében itt is megfordultak.)
Aztán írni kezdett a Népszabadságnak.
- S lett Krausz Barnabás rettegett tévékritikus évekig.
- Az álnév azért kellett, mert sok embert ismertem a médiában, nem akartam naponta többször szóban is elmagyarázni, amit megírtam. Így is megtaláltak. (Csak a jegyzőkönyvnek: újságírói munkájáért 2001-ben Az Év Kritikusa elismerést kapott, majd pedig 2003-ban minőségi újságírásért díjat is nyert.)
- Miért Krausz?
- Karl Kraus, legendásan éles osztrák kritikusra utalva választottam.
Vajon hogyan éli meg a cigányságát, gondolkozom. Meghallja.
Soha nem volt gondja. Késői gyerek vagyok, a család jó állapotába érkeztem, megvolt a programjuk, a teljesítő energia bennem kulminált, más fordulatra vagyok állítva. (Tegyük hozzá, a fővárosi szubkultúrát vázoló A Nyócker! című 2004-es animációs film társforgatókönyvírója.)
A mai Magyarország cigányproblémája? "Képzeld el, kirekesztett pária vagy, nem egy hétre, egész életedre. Milyen gesztusokat szülne ez benned? Segítségre volna szükséged, nem igaz? A kisebbségben létezéshez és a kisebbséggel létezéshez minkét oldal részéről folyamatos munkában levés szükséges. Megkockáztatja a példaadás, a méltóság és végül a szeretet szót. Ezek nincsenek kifaragva, az alapvető életfunkcióink nem alakultak ki a társadalmunkban, sőt, azt sem tudjuk, kik vagyunk. Mindenki össze van zavarodva, teljes a káosz. Elmálló, bizonytalan kontúrok, arrogáns tömeggel."
Kicsi csönd. Ezen a nehéz nyomon továbbmenni, miközben kecsesen piszkáljuk a spárgát, meg a fetasajtot?
De az álnévügyben még van anyag. Időzzünk egy kicsit a Wittmann-fiúknál is...
Ezt lehet tudni?, kérdi.
- A hirhedett étteremkritikákat Fáy Miklóssal együtt írta ezen a néven. Miért épp ezt választotta?
- Csáth Géza Anyagyilkosság című novellája miatt, amiből később Szász János filmet készített. A kérlelhetetlen kíváncsiság, őszinteség megtestesítője volt ez, üzenet arról, hogy a végtelenségig elmegyünk.
Elmentek. Félték-e őket az éttermek? A végén tudták, ők lehetnek azok, de az arcukat nem ismerték. Esetleg az feltűnhetett, hogy folyton beleettünk egymás ételébe.
A gyilkos odamondogatást, amit kritikának nevezünk, a magyarok nagyon szeretik. Egyetértünk.
Odakint ebben például nagyon nagy különbséget lehet érzékelni, mondja. "Beteges újságolvasó vagyok, a New York Times egy kész könyv, főleg a hét végi számok vastagok, napokig olvasom. Nos, ott a kritika sokkal elegánsabb, nincs az a pofozás,mint amit én is csináltam. Bunkósbottal fejbe verni, ez van itthon, ott a vélemények ugyanolyan élesek, csak sokkal kifinomultabban tárja mindezt a kritikus az olvasók elé."
Tanulták-e az ételismeretet a Wittmann-fiúk? "Dehogy, amatőrök voltunk. Történeteket írtunk, nem gasztronómiai szakismeretet. Szerintem arról szól ez a dolog, hogy besétálsz egy helyre, aztán hagyod, hasson rád. Mi akkoriban nem igazán tudtunk főzni, bár én anyám és az első barátnőm kitűnő szakácstudományán nevelkedtem, szóval magasan volt a léc, ma sem értem, hogy tudok megenni bármit is bárhol. "
És ez a leves milyen?, mutatok a szinte érintetlen tányérra. Belekóstol. Jó. Ez a leves jó. De ő nem tud sok levest enni. Ugyanezt a kifogást már nem sütheti el, amikor alig tesz kárt a libamáj köretében. "Így se tudok majd otthon este mit mondani a nővéreimnek, miért nem eszem." Vigyáz a vonalaira? Úszik. Most épp fáj a válla. Öregszik. Kérkedésnek hangzik picit ez az öregség, mert a kamaszos mosoly alig olvad le negyvenhat éves arcáról.
A családi állapota - főzőtudomány, karcsúság ide vagy oda - nőtlen. Romantikus alkat, várja az igazit. Még nem jött el.
Az életvitel sem tette lehetővé az utóbbi öt évben a családalapítást. "Reggel kilenckor elmentem hazulról, éjjel egynél korábban alig keveredtem haza."
- A gyerek sem életprogram?
De. Hogyhogy nem kapcsolták le eddig? Ott az a sok galériatulajdonos művelt hölgy...
- Na igen, tényleg népszerű a kelet-európai férfi arrafelé. Jó diplomaták vagyunk...
Élvezi? Ez a munka része, bólint.
"Erotizált a közeg, a kultúrdiplomácia folytonos csábítás, csábulás, absztrakt értelemben. Ha besétálsz egy vadidegen ember irodájába, először a külsőddel, az auráddal jössz. Milyen mondatokat mondasz, hogy tudsz angolul, minden mozzanat számít."
Őszintén lelkesül, itt, ezer kilométerekre az élménytől.
"Mi tagadás, én ezt élvezem. Az ötletedet kell eladnod, de kelet-európai vagy, ami sokszor ostoba negatív elvárásokkal szembesít. Mondjuk a Carnegie Hallnál tárgyalsz. Nem fognak elájulni. De neked végig kell vinned az ötleteidet. Kommunikációs játék. Ösztön. Színészi teljesítmény is, de bíznod is kell abban, amit képviselsz."
Honnan hozta a képességet, firtatom. Nyilván otthonról, kíváncsi édesanyjától. Folytatja.
"A metakommunikációban van a titok. Közel a másikhoz, teljes figyelemmel, de nem tolakodóan. Nagyon izgalmas. Főleg, ha ügyekről van szó, például arról, hogy a világ első számú színpadára felálljanak magyar zenészek. Ez a tét. Nagy boldogság, ha sikerül."
Kurtág Györgyöt például a magyar évad alatt megszerezte a Carnegie Hallnak. Egyik se volt könnyű. Sőt, a zeneszerzőt arra is rávette, hogy írjon új zenét. Mivel érte el? Sok sütit vittem, egyszer csak felfigyelt. Kellett persze Gőz László zenei kiadó segítsége és az, hogy világosan el tudjam mondani Kurtágnak és feleségének, Mártának, mit akarok és miért. Elkényeztetett közönség kapta őket. Beülnek, a nagykabátot a szék alá gyűrik, szúrósan néznek. Aztán a végén állva bravóznak. Ha tetszett.
Mi vitte New Yorkba? Elegem volt az életemből, el akartam menni. Tájékozódott, le van-e osztva a lap. Nem volt.
Kicsit forgatókönyvíró, kicsit író, kicsit tanár, kicsit kritikus, kicsit kultúrdiplomata, de semmi sem egészen...
"Márminthogy gátlástalan? Ezt a szót keressük? Nem sértődik meg. Nekem ez a sokféleség nem okoz dilemmát. Tudni kell, hogy nem te vagy a legjobb, ez az, ami engem leginkább mozgásban tart. A műfaj valóban nincs eldöntve, talán túl felszínes vagyok, túl sok minden izgat. Azért már mélyülök."
Mit adott Amerika? A dialógusban való komoly hitet, a szó valós és metaforikus értelmében. Kőkemény nyelvtanítást kezdenék, ha rajtam múlna. Ha Magyarország nem tud kommunikálni, nem számolnak vele. Pedig geopolitikailag kitűnő helyen vagyunk, csak nem használjuk ki. Befele fordulunk, kifelé morgunk, ami kintről nézve egészen komikus. Amerika azonos önmagával, mi nem. Még nem.
Címkék: New York, Orsós László Jakab, kultúrdiplomata, A Nyócker
- korsos |
- 2010 08 19 |
- 17:23
http://kuruc.info/r/35/53788/
Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.