Vasárnapi misék a kápolnában
A múlt hét végén Valkonya apraja-nagyja a dél-zalai kistelepülés kápolnája körül sürgölődött, ugyanis társadalmi munkában a tetőt cserélték.
Szombaton a fél falu ott dolgozott, vasárnap meg a másik fele is - s ennek példaértékén az sem ront, ha tudjuk, hogy Valkonyán csak hatvannyolcan laknak... A települést már egy 1019-es okirat a zalavári apátság dézsmafizetési helyeként említi. Falunévként először egy 1288-as adásvételi okmányban fordul elő Wolkuna néven.
Egy történész szerint a mai falutól délre eső dombon állt a templom. 1786-ban viszont már csak egy haranglábbal rendelkezett a falu. 1923-ban téglából új harangláb készült, ez az, amely még napjainkban is áll. Lamatsch Endre plébános idejében oltárt építettek a harangláb fülkéjébe, ami ezzel kápolnává alakult, majd 1992-ben előtetős résszel toldották meg. Az épület tetőzete mostanra megérett a cserére, maga a kápolna pedig a modernizálásra.
|
- Már több alkalommal nyújtottunk be pályázatot a teljes felújításra, ám mindig csak kisebb összegeket nyertünk, ami a karbantartásra úgy-ahogy elég volt - bocsátotta előre Rejtélyiné Nagy Gabriella polgármester. - Az elmúlt évi ludvérc-feszti-vál révén kisebbfajta vagyonkát sikerült összegyűjtenünk, amiből fél áron be tudtuk szerezni a szükséges cserépmennyiséget. Ha már így alakult, a falu lakói egy emberként úgy döntöttek: társadalmi munkában elvégzik a cserét.
A polgármester hozzátette, szeretnék folytatni a munkálatokat, amihez pályázatból, illetve az idén szeptemberben újra megrendezendő fesztiváltól remélnek pénzt, körülbelül félmillió forintot. Ha sikerrel járnak, kicserélik az ablakot, s elvégzik a külső felújítást is.
A kápolna mostanság gyakran megtelik hívekkel, ugyanis az Esztergom-budapesti Főegyházmegyéből ide, az erdők, dombok ölelésébe költözött Turcsik György atya, aki nyugdíjas éveit nemrég kezdte meg.
- Minden vasárnap szentmisét tartok, ha éppen nem szólít máshová a kötelesség - magyarázta a római katolikus pap, aki munka közben fényképezőgéppel a nyakában járt-kelt a kápolna körül, hogy megörökítse az utókornak is a példás összefogást. - Amúgy Valkonya a bánokszentgyörgyi plébániához tartozik, s Decs István a plébános. Én aktív pap koromban az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében 9 helyen szolgáltam. Hogy kerültem mégis ide? Csendes, nyugodt környezetre vágytam, s egyik volt tanítványom hívta fel a figyelmemet arra, hogy itt megtalálom.
Turcsik György hangsúlyozta: örömmel tapasztalja a kápolna kapcsán kibontakozott összefogást, ami nem le-pi meg - hiszen éppen ezért költözött ide.
A kápolnán dolgozók közül a fiatal Hársfalvi Péter nagyszülei éltek Valkonyán, s ő is számos szállal, gyermekkori nyarak emlékeivel kötődik a kis dél-zalai falucskához. Bár Nagykanizsán él, úgy érezte, most itt a helye.
- Hallottuk, hogy lesz ilyen alkalom, s egy percig sem volt kérdés számomra, hogy jöjjek-e. Többen is érkeztek hozzám hasonlóan innét elszármazottak, mert szeretjük a falut - magyarázta. - Bár nem vagyok építőipari szakember, amit mondanak, megcsinálom, remélve, hogy a jelenlétem nem haszontalan...
Címkék: kápolna, valkonya, mise



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























