A Deák Ferenc Megyei Könyvtár eredményeiről, terveiről
Kutatható sportsikerek
Zalaegerszeg (mh) - Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója tegnap sajtótájékoztatót tartott eredményeikről, terveikről, továbbá sport- történeti gyűjteményük gyarapodásáról.
Kiss Gábor szólt arról is, hogy a megyei közgyűlés a városi, illetve a megyei könyvtár összevonását kezdeményezi. Az egyeztető tárgyalások, amelyekben az érintett intézmények vezetői is részt vesznek, áprilisig tartanak. Az összevonást készíti elő a folyamatban lévő 10 százalékos létszámleépítés is, annak szem előtt tartásával, hogy a szolgáltatások lehetőleg ne csorbuljanak.
A tavalyi év értékelésénél az igazgató kiemelte: könyvtáruk, főként a sikeres pályázatoknak köszönhetően 21 millió forint pluszbevételre tett szert, az összeg programjaik támogatását szolgálta. A legfontosabb feladatok közt említette a kistérségi könyvtári hálózat életre keltését, továbbá informatikai fejlesztését. Idén újra elindítják a fogyatékkal élő és ép gyerekek művészeti integrációs programját, kutatható adatbázissá fejlesztik Zalaegerszeg város bibliográfiáját és kronológiáját, készülnek az ünnepi könyvhétre, a Kodály-emlékévre, továbbá az őszi könyvtári napokra.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























