A gyümölcs összeköti a településeket
Óriás vándordió
Gyenesdiás - A tizenkét kilogrammos, fából faragott vándordió az egyik kézzel fogható bizonyítéka, hogy a diós nevű települések a jövőben évenként találkoznak.
- A községünk diási településrésze a diónak köszönheti a nevét, ezért is kezdeményezte a Forrásvíz Természetbarát Egyesület a találkozót - tette hozzá a polgármester. - Én bízom a sikerben, a barátság jövőjében.
Lelkesen nyilatkoztak a kezdeményezésről a vendégek is.
- Az ötlet nagyon jó, a dió összeköt, a jövőt azonban majd a barátság alapozza meg - fogalmazott Dudás Gergely, aki a Nógrád megyei, a Börzsöny lábánál lévő Diósjenőről érkezett Gyenesdiásra.
- Büszkék vagyunk a településünk nevére, utánajártunk a történetének. Annak idején sok diófát ültettek arrafelé - mondta.
Hasonlóképpen nyilatkozott Szabó Zoltán is. Barátja, Fábri Attila úgy vélte, a diós települések előbb-utóbb szoros közösséget alkotnak majd.
A dió azonban természetesen nemcsak a barátkozást szolgálja, hanem a népi ételekkel kapcsolatos kutatásokat , ismerkedést is. Ez szolgáltatta a találkozó egyik programját, jelesül a sütemények bemutatóját.
Miután Szalóky Jenő, a megyei közgyűlés turisztikai bizottságának elnöke megnyitotta a diós kiállítást, valamint bemutatkoztak a vendég települések művészeti együttesei, a Yacht Klub vitorláskikötőjében folytatódott a program. Ott egyebek között szakmai előadás hangzott el a dióról, majd zenés műsorok szórakoztatták a közönséget.
Mind büszkék
a településük diós nevére



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























