Nyári egyetem határon túli magyar fiataloknak
Hogy működik egy bank?
A Széchenyi István Szakkollégium immár 17. alkalommal szervezte meg határon túli magyar anyanyelvű hallgatók számára Pénzügyi Nyári Egyetemét. Idén a bankok világába kalauzolják a résztvevőket, akik egy bankszimulációs program segítségével próbára is tehetik tudásukat.
A fiatalok vasárnap érkeztek meg Keszthelyre és jövő péntekig maradnak. Az első héten dr. Száz János és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói, demonstrátorai segítségével vállalati pénzügyi ismereteiket bővítik, s intenzív szemináriumi foglalkozásokon ismerkednek meg az alapvető pénzügyi összefüggésekkel, a második szakaszban pedig egy többnapos bankszimulációs programon keresztül próbálhatják ki szakmai tapasztalataikat szimulált piaci környezetben, így a program végére képesek lesznek átlátni egy bank működését. Utolsó nap a Magyar Nemzeti Bank elismert szakemberei tartanak előadást: Szalai Zoltán vezető közgazdász és Homolya Dániel vezető közgazdasági elemző aktuális pénzügyi, gazdasági problémákról tájékoztatja majd a megjelenteket. Mindezeken túl tartanak önismereti tréninget, s számos kirándulás is színesíti a programot.
A Budapesti Corvinus Egyetem nagy múltú diákszervezete, a Széchenyi István Szakkollégium által szervezett rendezvényt hosszú évek óta hazánk vezető vállalatainak alapítványai szponzorálják, két fővédnöke Száz János professzor, aki minden évben előad a rendezvényen, illetve Király Júlia, az MNB alelnöke. A PNYE célja, hogy olyan bankszakmai és vállalati pénzügyi ismereteket adjon át a hallgatóknak, amelyek birtokában saját hazájukban nagyobb eséllyel tudnak érvényesülni.
Címkék: keszthely, bank, pénzügy, Széchenyi István Szakkollégium, Pénzügyi Nyári Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























