Ünnepi könyvheti rendezvények megyeszerte
Idén a 82. Ünnepi Könyvhét rendezvényére készülnek megyénkben is – író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, köztük helyi szerzők műveivel, s más programokkal.
A június 2-án kezdődő könyvheti rendezvények sokasága már a héten elkezdődött.
Pénteken 11 órakor Zalaegerszegen a megyei könyvtár gyermekkönyvtárában Lackfi János költővel találkoznak az ifjú olvasók. Május 31-én, kedden 17 órakor a megyei könyvtárban Szabó Ferenc: Új távlatok című tanulmánykötetét mutatják be. 18 órakor az Ady moziban Koltay Gábor: Mindszenty – A fehér vértanú című filmjének lesz a bemutatója. Elsőkönyves szerzők a városi könyvtár vendégei június 1-jén 17 órakor: Karáth Anita, a Zrínyi-gimnánium tanára önálló versesköte Paneljazz, Somogyi Zoltán regénye Második fejek címmel jelent meg. Június 7- én 17 órakor a hangversenyteremben lesz a „Dalba fog az ember” Utassy József költő élete versekben-képekben kötet ismertetője.
A megyeszékhelyen június 2-án 16 órakor Gyutai Csaba polgármester és Csontos János költő nyitja meg az Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvhét rendezvényét a Mindszenty téren, majd 17 órakor a megyei könyvtárban mutatják be Csontos János Delelő című kötetét.
|
Letenyén pénteken 11 órakor kezdődik a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtárban Joós Tamás énekmondó interaktív gyermekműsora, 5 órakor tartják az Amatőr Irodalmárok Klubjának irodalmi estjét és A vén platán címmel meghirdetett vers- és prózaíróverseny eredményhirdetését. Június 3-án 18 órakor mutatják be Keszthelyi Jenő: Csontszilánkok című kötetét.
Kiskutason, a Faluházban május 31-én 19 órakor tartják Fecske Csaba: A hús pogány éneke című kötetének országos könyvbemutatóját.
A pacsai könyvtárban, majd a söjtöri iskolában június 1-jén Turbuly Lilla: Kosársuli című új gyermekverskötetével ismerkedhetnek meg.
Keszthelyen június 2-3-án könyvárusítás lesz a sétálóutcán. Ugyanitt június 7-én 14 órakor Háy János költővel találkozhatnak.
A lenti városi könyvtárban június 3-án Csondor Kata: A vízimalom meséi című kötetét ismerhetik meg.
A galamboki iskolában június 2-án öt órakor Csabai Béla: Galambok című monográfiájának lesz a bemutatója.
Hévízen a városi könyvtárban jövő csütörtökön 17 órakor Jókai Anna Kossuth-díjas író lesz a vendég.
Az Ünnepi Könyvhét kanizsai rendezvényeiről Czupi Gyula könyvtárigazgató és Magyar Tibor könyvkereskedő tartott csütörtökön sajtótájékoztatót. Kanizsán a június 1–4- éig tartó sorozat több helyszínen zajlik. Szerdán 18 órakor Polgár József kötetbemutatójával a Honvéd Kaszinóban kezdődik a program, s a Deák téri könyvsátraknál másnap 16.30-kor lesz az ünnepélyes megnyitó.
A jól ismert kiadók gondozásában megjelenő művek mellett számos helyi alkotó – Iványi Miklós, Szoliva János, Czene Csaba és Szabadi Tibor – is új kötettel mutatkozik be, s a négy nap során több író-olvasó találkozó, valamint dedikálási lehetőség is várja az érdeklődőket.
- 1
- 2
- 3
- | következő »
Címkék: zala megye, rendezvény, író-olvasó találkozó, 82. Ünnepi Könyvhét
- Ünnepi könyvheti rendezvények megyeszerte
- Csontos János összegyűjtött versei a könyvhétre
- Hetven év után ismét lesz magyar könyvhét Kolozsváron



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.