Írásról, nevelésről, televízióról, jövőről, Loláról
D. Tóth Kriszta: Híradó után esti mese
D. Tóth Kriszta újságíró, az MTV műsorvezetője a minap a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár vendége volt. A nagy érdeklődéssel kísért író-olvasó találkozó témáját a Lolával az élet című könyve adta.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
szóljon hozzá
|
Nekünk is akadt néhány kérdésünk:
- Honnan került a neve elejére a D?
- Gyerekkori becenevem első betűje, de hogy az mi volt, nem szeretném elárulni. Tíz évvel ezelőtt, amikor képernyőre kerültem, valamiként meg kellett magamat különböztetni Tóth Krisztina írónőtől, akinek amúgy nagy rajongója vagyok. A D adta magát, s jól is cseng...
- Önt milyen elvek szerint nevelték pedagógus szülei?
- Szilárd alapokat kaptam tőlük az élethez - mint például az idősek tisztelete, a természet, a környezet megóvása, az írott szó szeretete -, amelyekre a mai napig támaszkodhatok. Azt is értéknek tartom, hogy vidéken nőttem fel. Hogy átemeltem-e valamit a saját gyakorlatomba? Nyilván, de nem mindent, hiszen az ember igyekszik tanulni nemcsak a saját, de a szülei hibáiból is.
- Tudatosan nevel, vagy ösztönvezérelt?
- Szeretnék az előbbi módon, de inkább az utóbbi valósul meg. Rengeteg hibát elkövetek, de nem vagyok rest bevallani, sőt, leírni sem őket. Megesik, hogy mire megjelenik egy-egy Lola-sztori, már nem értek egyet önmagammal. De nem baj, mert az anyaság tanulási folyamat, amiben az ember soha nem lehet kész . S az sem baj, hogy erről a többi anyuka értesül, s látja, hogy velük együtt én is belesétálok egy-egy csapdába. Konkrét tanácsot egyébként nem adok, hiszen minden gyerek más, csak a tapasztalataimat osztom meg. Ami talán mégis kivétel, az a kétnyelvű nevelés, hiszen ebben módom volt alaposan elmélyedni.
- Mi okoz álmatlan éjszakákat?
- Mi...? Talán ki! Csakis Lola. Alapvetően szorongós, túlanalizálós típus vagyok, aki banális dolgokon is képes őrlődni. Legutóbb például azért forgolódtam álmatlanul, hogy a költözés miatt új óvodába kerülve, vajon Lola megkaphatja-e az alma jelet, amire nagyon vágyott.
- És...?
- Küzdeni kellett, de sikerült - neveti el magát. - Persze apró dolog ez, de kicsiben arról szól, hogy az embernek mennyire fontos a gyereke öröme, elégedettsége.
- Könnyen ír?
- Az első mondat feladja a leckét, utána viszont már csak úgy árad a többi. Fantasztikus érzés, ajánlom mindenkinek, még akkor is, ha nem lesz igazán veretes a végeredmény. Az ember agya és az ujjai között létrejön valami olyan kapcsolat, amiben szinte öntudatlanul ömlik a gondolat, az érzés, a történet. Amúgy azt tapasztalom, hogy minden nő íróvá, fotó- és festőművésszé válik, amikor anya lesz...
- Jó pár újságíró szolgáltatja ki időnként a nyilvánosságnak gyereke csetlését-botlását. S rendre fel is ébred bennünk a lelkifurdalás, atyaég, mi szól majd hozzá,ha felnő...?
- Többek között éppen ilyen megfontolásokból nem szerepel az írások mellett Lola felismerhető arcképe. Egyébként a Lolával az élet legalább annyira szól rólam, mint róla, alapvetően az anyává, családdá válás történetét próbálom megragadni kendőzetlenül, annak minden örömével, kudarcával együtt. Remélem, tetszik majd neki... Mi nem turnéztuk végig Lolával a magyar sajtót, amikor megszületett, s azóta is óvjuk. Jól tettük, hiszen mostanában kezd megmutatkozni, hogy alapvetően szemérmes a természete. Persze, ha együtt jelenünk meg valahol, azért nem húzok zacskót a fejére...
- Hogy kezeli a kudarcot?
- Ma már jól, de nem volt ez mindig így. Eljutottam odáig, hogy mára szemtől szemben jobban bírom a kritikát, mint a dicséretet. A munkámban is. Én választottam ezt a szakmát, nem lepődhetek meg a nyilvánosság erejétől. Az pedig, hogy mit jelent naponta odaülni élő adásban a kamera elé, legyen az én gondom. A néző megérdemli, hogy az ember a legjobb formáját hozza, a legjobb tudása szerint próbálja közvetíteni a híreket. Hiszen a híradó nem csak szépkiejtési verseny, a személyiségünket is oda kell adni a hitelességért. Ha belegondolunk, a néző tulajdonképpen 25 percnyi borzalommal szembesül. Mire véget ér, néha magam is úgy érzem, mintha egy szecskavágó ment volna át az agyamon. Amint végzek, azonnal indulok haza. Időspórolás miatt már a kocsiban mosom le a sminket, hiszen az esti mese nem maradhat el.
- Hogyan képzeli el hosszú távon a televíziós pályafutását?
- Szeretem a hír műfajt, úgy érzem, helyemen vagyok a híradóban, megtaláltam a hangomat. De a személyiségemnek vannak más dimenziói is, amelyeket szintén szeretnék megmutatni.
- Újabb könyv, újabb baba?
- Igen és igen... majd. Azt hiszem, a könyv lesz előbb.
Lolával az élet - D. Tóth Kriszta blogja
D. Tóth Kriszta honlapja
Címkék: Zalaegerszeg, József Attila Városi Könyvtár, újságíró, író-olvasó találkozó, műsorvezető, híradó, D. Tóth Kriszta, esti mese, Lolával az élet
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.