Pocaklakó-daloló
A néhány hónapos magzat már hallja a pocakon kívüli hangokat, az akkor neki énekelt dallamok ismerősek lesznek számára születése után. Érdemes tehát idejekorán dudorászni neki.
Az, aki gyermeket vár, járhat sok más mellett kismamatornára, kismamajógára, babagondozási tanfolyamra, de fontos, hogy lelkileg is felkészüljön és nem árt, ha énekelni is tud a csemetének. Az érdeklődők az úgynevezett Pocaklakó- dalolóval ismerkedhettek a minap az egerszegi József Attila Városi Könyvtárban. Az intézmény Örömkör nevű programsorozatának legutóbbi összejövetelén Melicher Cili óvodapedagógus volt a vendég.
- A Pocaklakó-daloló főként várandós szülőknek szóló kurzus, az elsődleges szempont, hogy megtanítsam a résztvevőknek, hogyan tudnak majd játszani a babával, illetve azt, hogyan alkalmazható a zenei nevelés még magzati korban - említette elöljáróban a Dunakeszin élő ötletgazda, aki harmadik éve tanítja az arra fogékonyakat.
|
- Egy átlagos felnőtt jó, ha hirtelen tíz mondókát, dallamot fel tud idézni: a régen hallott sorokat újra kell tanulni. A foglalkozásokon altatódalokat, ölbéli játékokat, mozgásos, „mutogatós” játékokat tanítok. Emellett igyekszem komoly módszertani és pedagógiai tudatosságot átadni a szülőknek, hogy tudják mit miért tegyenek, illetve ne tegyenek. Ismert tény, hogy a magzat is hallja a hangokat, ennek jelentőségéről több kurzuson részt vevő anyuka beszámolt a szakembernek: egyikük mesélte, hogy a még pocakjának énekelt dalt a szülőágyon is eldalolta a csöppségnek, aki ettől teljesen megnyugodott...
Mivel a Pocaklakó-daloló jogvédett, Melicher Cilin kívül más nem is tarthatja.
- Nem hirtelen ötletből született ez a program. Évek óta tartottam zenebölcsis foglalkozásokat, amikor egy alkalommal azt mondta egy nagymama, kár, hogy nem tudták ezeket a versikéket, énekeket korábban – idézte a kezdeteket az óvodapedagógus. – Akkor indult el bennem a gondolat. Ki kellett persze dolgozni, lenyesegetni a vadhajtásokat, mostanra már kikristályosodott, de rugalmasságra törekszem a kurzusokon...



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.