Itt vagyok most: zalaihirlap.hu / Sport
Debrecen - Egy arany és két ezüst volt magyar szempontból az éremtermés a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.
Zalaegerszeg - A Zalahús-ZTE FC 2002-es bajnokcsapatában szerencsére akadtak olyanok is, akik saját nevelésű játékosként élhették át a csodát: itthon, szülővárosukban ünnepelhettek bajnoki címet. Ám önmagában még kevés lett volna pusztán a zalai mag, szükség volt további jó játékosokra, például légiósokra is.
Szombat délután immár 4. alkalommal került sor a kistérségi teke évadzáró, díjkiosztó rendezvényére Zalaszentmihályon. Az őszi tavaszi rendszerben, vegyes kategóriában zajló 16 fordulós bajnokság a Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás és a Teke Büfé szervezésében zajlott. A 2011/2012-es bajnokság 10 vegyes csapatának tagjai az évad befejeztével a hagyományaiknak megfelelően ezúttal is együtt akarták ünnepelni az elért eredményeket.
Szeged/Zalaegerszeg - Elsősorban a férfiaktól lehetett többet várni, mégsem maradtak érem és arany nélkül a zalai tekézők a hét végén zajlott felnőtt egyéni és páros bajnokságon.
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB III-ban a zalai csapatok közül csak a ZTE II nyert, ám idegenben, ami értékes siker. A Hévíz kikapott, az NTE 1866 döntetlent játszott.
Május 21. Bernát és Felicia névnapja, az év 142. napja a Gergely-naptár szerint.
A megyei labdarúgó bajnok I. osztályában az élen álló hármas közül ezúttal csak az Andráshida győzött, amely 4-1-re verte a Z. Becsali Tungsramot. A Csesztreg hazai környezetben játszott 1-1-es döntetlent a Tótszentmártonnal, míg a forduló előtt harmadik Zalalövő Gellénházán kapott ki 3-1-re.
Zalaegerszeg - Habár a ZTE FC labdarúgócsapata már kiesett az élvonalból, de vasárnap délután még a Paks ellen játszotta le utolsó NB I-es egerszegi mérkőzését. (Frissítve)
Május 20. Bernát és Felicia névnapja, az év 141. napja a Gergely-naptár szerint.
Nagykanizsa - Az ob I/B-s férfi vízilabda-bajnokság 13–16. helyért zajló rájátszását jól kezdte a Heat-Group Kanizsa VSE csapata, ugyanis szombaton hazai medencében könnyedén győzte le a budapesti ASI DE különítményét.
Hétfőn kezdődik Debrecenben a 31. úszó Európa-bajnokság, Cseh László és Gyurta Dániel azonban fél szemmel már a londoni olimpiára figyelnek.
Nagykanizsa - A somogyi Kaszón lezajlott sprint távú duatlon országos egyéni és csapat bajnokságon a Tri-Co Triatlon Klub versenyzői is indultak.
Május 19. Ivó és Milán névnapja, az év 140. napja a Gergely-naptár szerint.
Zalaegerszeg - A hét végén ismét pályán lesznek a legjobb honi tekézők: most rendezik meg a női és férfi páros és egyéni országos bajnokságot. A nők Szegeden, míg a férfiak Andráshidán szállnak harcba az érmekért.
Május 18. Alexandra és Erik névnapja, az év 139. napja a Gergely-naptár szerint.
Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után.
A motorsportcsatorna.hu videójában a Zengő csapat sikere és interjú James Thompson-nal.
Zalaegerszeg - Az elmúlt hetekben ismét több sportágban és korosztályban rendeztek diákolimpiai megyei döntőket. A múlt héten a labdarúgók eredményeit közöltük, most újabb sportágak kerülnek sorra.
Zalaegerszeg - Hazai pályán súlyos vereséget szenvedett az egyik bajnokaspiránstól a női labdarúgó NB I-ben a Nagypáli. Péter Zoltán edző azonban így is látott pozitívumokat.
Zalaegerszeg - A Somogy megyei Kaszón rendezték meg az idei sprint távú duatlon országos bajnokságot, szinte már nyári hőségben, és - köszönhetően a zalai versenyzőknek is - igen izgalmas futamokkal.
Kulcscsonttörést szenvedett a gárda szerdai edzésén Dani Alves, az FC Barcelona brazil válogatott labdarúgója, akit várhatóan még szerdán megoperálnak.
Zalaegerszeg - A magyar DJ-válogatott közreműködésével rendeztek szerdán jótékonysági labdarúgó-tornát a megyeszékhelyen, ahol a Zalakerámia-ZTE KK és a ZTE FC tagjai is felléptek.
Féltávhoz, azaz a hatodik fordulójához érkezett a WTCC sorozat, amelyre a szomszédos Ausztriában, a Salzburgringen kerül sor. A Zengő Motorsport két héttel a magyarországi futamgyőzelem után, a Budapesttől 450 km-re található versenypályán küldi pályára újra versenyzőit, az immáron kétszeres világbajnoki futamgyőztes Michelisz Norbertet és a 2010-es SEAT Leon EuroCup győztesét, Wéber Gábort.
Gyenesdiás - A településen újra megrendezték az XCO szakág (ez a mountain bike olimpiai száma) szezonnyitójának számító Kürtös Kupát. A viadalon szép számmal rajthoz álltak a Zalaegerszegi Hotel Yacht Club-ZKSE sportolói is.
Nagykanizsa - Az OB I B-s férfi vízilabda-bajnokság alsóházi, kuparendszerű rájátszásának nyitányán a Kanizsa VSE a fővárosi Neptunnal találkozott. A csata a budapestiek elsöprő sikerével zárult, így a kanizsaiak a 13-16. helyért játszanak tovább.
Dunaújváros - A vébé után kiadott új világranglistán Magyarország jégkorong-válogatottja a tizenkilencedik helyen áll.
Moszkva - Az orosz kormányzat nem akarja, hogy megismétlődjön a botrányos a 2010-es téli olimpiai helyzet, amikor az orosz fogadásokon patakokban folyt a vodka és a whisky, és a sportolók az elvárt ötven érem helyett csak tizenötöt vittek haza.
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I 29. fordulójában a ZTE FC együttese a Paks gárdáját fogadta. A küzdelmes találkozón 1-1-es végeredmény született. Különösen a 2. félidőben mind a két oldalon sok helyzet maradt kihasználatlanul.
Nagykanizsa - Kellemes idő fogadta tegnap a Csónakázó-tó partján a dél-dunántúli kettes fogathajtó verseny indulóit. A területi viadalon 21 lovas 17 fogattal C és szabadidős kategóriákban próbálta hiba nélkül teljesíteni a pályát.
Nagykanitzsa/Paks - Az utolsó fordulót rendezték az NB I-es sakk csapatbajnokságban. Az Aquaprofit NTSK nagyarányú hazai sikerével biztosította be története ötö-dik bajnoki címét. A Z. Csuti-Hydrocomp a középmezőnyben végzett.
A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjában Úgy is az élen maradt a Páterdom, hogy döntetlent játszott, ugyanis az őt üldöző Cserszegtomaj kikapott. Délen a Gutorfölde biztosan vezet.
A hétvégén Ausztriában rendezték a Túraautó-világbajnokság 6. fordulóját. A szombati időmérő edzés után Michelisz Norbert a 15., Wéber Gábor a 21. pozícióból várhatta a vasárnapi két futam rajtját.
Nagykanizsa - Érdemes vasárnap kilátogatni a Csónakázó-tó partjára, hiszen 11 órától dél-dunántúli kettes fogathajtó versenyt rendez a Kanizsa Lovas Klub.
München - A Chelsea nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2011/2012-es sorozatát azzal, hogy a müncheni döntőben 1-1-es rendes játékidőt, illetve hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte szombaton a Bayern Münchent.
Andráshida, Szeged - Szombaton megkezdődött a tekézők egyéni és páros felnőtt bajnoksága, ami zalai szempontból lényeges, hogy a férfiak Andráshidán szálltak harcba az érmekért, míg a hölgyek Szegeden. Mindkét helyszínen akadtak zalai éremesélyesek.
Zalaegerszeg - Tíz éve, ugyanezen a szombaton már csak egy lépés választotta el a Zalahús-ZTE FC-t, hogy megnyerje története első bajnoki címét: a zalaiak idehaza 3-1-re legyőzték a Dunaferrt. A csapatban bombaerős csatársor működött , melynek tagjai bármikor képesek voltak betalálni.
Zalaegerszeg - A ZTE FC labdarúgócsapata már kiesett az élvonalból, és éppen ezért a vasárnapi (15 óra), Paks elleni hazai találkozója mindenképpen különleges: egy ideig ugyanis biztosan ez lesz az utolsó NB I-es egerszegi mérkőzés.
Atlétika, asztalitensz, kézilabda vagy labdarúgás. Válogasson a hétvégi sportesemények között!
Zalaegerszeg - Tíz éve futball-lázban égett Zala megye: a ZTE FC karnyújtásnyira volt története első bajnoki címétől. Pénteken kezdődő sorozatunkban a főszereplők segítségével próbáljuk felidézni a dicső napokat, hiszen tízezrek felejthetetlen emléke kötődik 2002 májusához.
Magyarország rendezi a jövő évi divízió I-es jégkorong-világbajnokságot.
Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.
Megkezdte az olimpiai felkészülést Kemény Dénes vezetése alatt a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott.
Zalaegerszeg - Hagyományosan a versenyszezon zárásaként megkezdődött a tekézőknél az országos bajnokságok sorozata. A serdülők és az ifjúságiak vetélkedése - szintén hagyományosan - zalai éremesőt hozott.
Zalakaros - A fürdővárosban rendezték meg az Országos Serdülő Leány Kosárlabda-bajnokság döntőjét, a korosztály legjobb nyolc hazai csapata részvételével. A vetélkedést a Vasas nyerte, a zalai színeket képviselő Kanizsa DKK a 7. helyen zárt.
Május 17. Paszkál és Andor névnapja, az év 138. napja a Gergely-naptár szerint.
Többek közt az élvonaltól búcsúzó ZTE FC is megkapta az akár NB I-es indulásra jogosító rajtengedélyt a labdarúgó-szövetség elsőfokú licencadó bizottságától szerdán.
Nagykanizsa (hba) - Száznál is több csapatot várnak a IV. Nagykanizsai Sárkányhajó Bajnokság és Roadshow-ra, melynek vendége lesz Rakonczay Gábor, aki állítása szerint átszelte egy kenuval az Atlanti-óceánt - közölték szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezők.
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I-től búcsúzó ZTE FC vezetése azon dolgozik, hogy a mielőbbi visszakerülés érdekében átalakítsa a csapatot. A részletekről Nagy Ferenc elnököt kérdeztük.
Zalaegerszeg - A tereprali országos bajnokságon, a motorok versenyében a második, kapuvári verseny 8 gyorsasági szakasza közül hatot megnyert a zalaegerszegi Hodola Richárd, ám a hetediken bukott, kettős kéztörést szenvedett, s így kihagyás vár rá.
Május 16. Mózes és Botond névnapja, az év 137. napja a Gergely-naptár szerint.

2010 2011 ár autó bak balaton baleset bíróság börtön budapest busz diák EU felújítás férfi Fidesz film foci forint fotó futball gyerek gyilkosság H1N1 halál halott Hévíz időjárás iskola Jobbik kamion karácsony keszthely kiállítás koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés kutya labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország médiatörvény meghalt MSZP munka nagykanizsa NB I nő nyár olvasó önkormányzat Orbán Viktor pályázat pénz per polgármester program rák rendőr rendőrség sebességmérés sérült sport támogatás teke traffipax traffipax információk tüntetés turizmus tűz ütközés választás verseny videó vonat vörösiszap zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót zene ZTE FC ZTE NKK


