A ZTE ma az éllovas MTK vendége lesz, s a zalaiak elszántan várják a találkozót
Rangadó-hangulatban
Zalaegerszeg - Az év utolsó mérkőzése következik a ZTE FC labdarúgócsapata számára, s nem is akármilyen téttel bíró. A jelenleg második helyezett egerszegiek az éllovas MTK vendégei lesznek ma 19 órától a Hungária-körúton, s a zalaiak esetleges sikerükkel pontszámban beérnék a fővárosiakat.
Simon Antal vezetőedző szavaiból az derült ki, hogy a csapat és ő maga is rangadó-hangulatban készül a ma esti összecsapásra.
- Hétfőtől már csak erre a mérkőzésre összpontosítottunk, sokat beszélgettünk a fiúkkal róla, hiszen rangadót játszunk - mondta tegnap Simon Antal. - A bajnokság első körében, még a második fordulóban Egerszegen egy kifejezetten jó és élvezetes találkozón vertük meg az MTK-t, s noha az a meccs már régen volt, akárhogy is nézzük, szerintem háromesélyes lesz ez a találkozó. Remélem, megismételjük az egy héttel korábbi teljesítményünket.
Vagyis bármi megeshet, egy zalai sikerrel pedig pontszámban beérné a ZTE az MTK-t. Az élre csak úgy kerülhetne, ha gólzáporos (öt gól különbségű) találkozón nyerne. Lesz-e speciális taktika a köztudottan sokat moz-gó és a kombinatív játékban élen járó MTK ellen, továbbá, offenzívát nyit-e a zalai alakulat már az elejétől, vagy inkább az óvatosságot tartja szem előtt? - kérdeztük Simon Antaltól.
- A védekezőjátékunkban lesz egy kicsi változás, amivel szeretnénk felkészülni az MTK lendületes támadásaira, de a részletekről most hadd ne beszéljek... - így a szakvezető. - Kanta, Czvitkovics, Bori és legfőképp Hrepka veszélyes játékosok, őket nem szabad hagyni szabadon játszani, ez hiba lenne. Ami a kérdést illeti, nem fogunk nekiugrani az ellenfélnek, de nem is állunk be, vagyis a kettő kö-zé igazítjuk a taktikánkat. Egyébként is, csapatunkra nem jellemző, hogy csak a védekezéssel törődne, megvana támadójátékunk, s ezt már bizonyítottuk.
Simon Antal feje leginkább amiatt főhet, hogy a Sebők V., Máté, Kocsárdi hármasból kikre számíthat, de reméli, mindhármójukra. A másik oldalon, az MTK-nál a sérült Németh Krisztiánra és Balogh Bélára nem számíthat Garami József vezetőedző. A hangulat az MTK-nál is hasonló, így például Végh Zoltán, a fővárosiak rutinos kapusa a klub honlapján szempontjukból a bajnokság legfontosabb mérkőzésének neveztea ZTE elleni találkozót. Szerinte ugyanis a pénteki eredmény a végelszámolásnál is sokat számíthat. Beleadunk apait-anyait... - fogalmazott Végh.
A ZTE FC tervezett kezdőcsapata: Varga - Kocsárdi, Botis, Csóka, Máté - Nagy L., Ljubojevics, Molnár B., Józsi Gy. - Ferenczi, Waltner.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























