Zalaegerszeg - Szombaton előkészületi mérkőzést játszott a ZTE FC együttese. A zalai gárda a szlovén Lendva együttesét látta vendégül, és küzdelmes mérkőzésen 2-1-re győzött.
A találkozó előtt
Nagy Ferenc, a kék-fehérek elnöke elmondta, hogy komoly tárgyalásokat folytattak az erősítést illetően. Ennek az eredménye az, hogy leigazolták a szlovák Ruzombek válogatottat is megjárt támadó középpályását. A 26 éves
Juraj Dovidovic 3,5 éves szerződést kötött a ZTE FC-vel. A kapus
Kamil Susko is szlovák, ő is szerepelt hazája nemzeti csapatában, 32 éves és a héten orvosi vizsgálaton esik át. Ha nem lesznek egészségügyi problémái, 2 éves szerződésre kanyaríthatja alá a nevét. Az elnök még azt is elmondta, hogy
Mahmud Diawara kedden, vagy szerdán érkezik vissza Egerszegre. A színes bőrű játékos gyorsan a szurkolók többségének az egyik kedvence lett, köszönhetően higany-mozgásának, gyorsaságának, nagyszerű cseleinek és igen látványos játékának. Nagy valószínűséggel szerződést kínálnak neki. A legnagyobb név maradt a végére, a több mint 30-szoros nigériai válogatott, a világbajnokságon is szereplő
Akwuegbu. A támadó nemzetközi szinten jegyzett futballista, pillanatnyilag néhány kiló súlyfelesleggel küzd, az esetleges szerződéséről a napokban döntenek.
ZTE FC-Lendva 2-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 300 néző. Jv.: Kiss N.
ZTE: Varga Z. - Simonfalvi, Ludánszki, Csóka, Koplárovics (Kádár T.) - Tóth Z., Ljubojevics, Franciskovic, Sebők J. (Collins) - Akwuegbu, Waltner.
A ZTE góljait Waltner és Simonfalvi lőtte.
A Hévíz FC NB II-es futballcsapata is sorozatban játssza előkészületi találkozóit. Glázer Róbert együttese hétközben Sümegen nyert 3-1-re, szombaton ismét a Veszprém megyei együttessel mérkőztek, ezúttal Hévízen, és 5-0-ra győztek. A zalaiak góljait Páli A. (2), Páli K., Varsányi és Gunther szerezte.