Azzal a játékkal adós maradt a ZTE FC, amely a kitűzött célokhoz passzolna ...
Ennél többet vártunk volna
Zalaegerszeg (ka) - Vi- tán felül áll, hogy a za- lai szurkolók legnagyobb része nem ilyen tavaszi rajtot álmodott meg, s talán csak kevesen gondolták úgy, hogy szombaton a Diósgyőr pontot szerezhet (2-2) a ZTE-stadionban.
Természetesen nem gondoljuk, hogy ezen múlott a győzelem elmaradása, sőt, nincs összefüggésben a két dolog. A ZTE-nek új igazolások nélkül is be kellett volna gyűjtenie a három pontot, annak fényében mindenképpen, amilyen célok megfogalmazódtak a csapattal szemben. Egyelőre nem sikerült azt a lendületes játékot nyújtani, ami ehhez szükséges lenne, hazai pályán pedig annál többet vár a nézősereg, minthogy kétszer is vezessen az ellenfél, ráadásul még segítsen is - Rubint öngólja - az egyenlítésben... Sőt, a végén Máté szerelési kísérlete Douvával szemben igencsak véleményesre sikerült, bár a zalaiak labdarúgója később elmondta: a diósgyőri játékos már dobta magát, amikor ő becsúszott, viszont nem a büntetőterületen belül, amit sokan reklamáltak.
Nem tartozik közvetlenül a pályán történtekhez, ám hozzánk is eljutottak olyan információk, miszerint éppen a mérkőzés napján nem tudtak bérletet venni. Pontosabban, volt bérlet a pénztáraknál, ám csak állóhelyre szóló, miután elfogytak az ülőhelyi szezonbelépők. Persze kiadó székek még vannak, ellenben a klubnál kifogytak a bérlettömbből. Gőbl Gábor, a ZTE FC marketingvezetője érdeklődésünkre elmondta, néhányan valóban szerettek volna vásárolni a találkozó napján is szezonbérletet. Ellenben ők is bejuthattak a stadionba egy külön belépővel, s szerdán pedig megkapják a bérlettömböt. Kétszer is előnyhöz jutott az ellenfél, ráadásul még
az egyenlítéshez is segítséget adott



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























