Most már az ellenlábasok eredményeitől függ a ZTE nemzetközi szereplése
Egy lépéssel hátrébb...
Budapest - A labdarúgó NB I 26. fordulójában a ZTE FC 4-0-ás vereséget szenvedett a Vasas otthonában. A kék-fehérek hetven percig emberhátrányban játszottak, s a mutatott játék alapján az eredmény egy ki- csit túlzott, ám a Va- sas-siker megérdemelt.
A találkozó a ZTE szempontjából kifjezetten rosszul kezdődött. A 20. percben a lesre játszó egerszegi védők közt Lázok kilépett, a zalaiak azzal voltak elfoglalva, hogy fúj-e a bíró, a csatár pedig nem habozott és a 16-oson belülre érve a bal sarokba lőtt, 1-0.A dologból nagy vita lett, Kocsárdi sárga lapot kapott, Molnár Balázs pedig pirosat. A középpályás nem vette tudomásul a játékvezetői döntést, így az edzőjének kellett leküldenie a pályáról. Ezt követően a hangosbemondó segítségére is szükség volt ahhoz, hogy a magáról megfeledkezett játékos az öltözőbe vonuljon. A 28 éves sokszoros válogatott tette nehezen magyarázható. Ő maga is csak annyit mondott: Nem sértettem meg a játékvezetőt, érthetetlen a kiállítás, de rosszul döntöttem. Miután felmutatta Fábián bíró a piros lapott, egyből az öltözőbe kellett volna mennem. A kék-fehérek dolgát tovább nehezítette, hogy a 28. percben újabb gólt kaptak: ezúttal Lázok egyértelműen lesről indult, beadását Németh Norbert fejelte a hálóba,2-0. A ZTE teljesen megkavarodott, főleg úgy, hogy még egy kulcsfigurát, Botist sérülés miatt le kellett cserélni. Az átszervezett csapat keveset futott és sokat hibázott.A második félidőben, a 64. percben Kincses robogott végig a jobb oldalon. Tehette, mert Kádár elvesztette a labdát és ezen az oldalon bizony a Dianu-Józsi Gy. kettős meglehetősen szellősen védekezett, nem is okozott neki gondot, hogy 14 méterről a jobb sarokba lőjön, 3-0. A 70. percben kapta meg a kegyelemdöfést a ZTE: Lázok közelről állította be a végeredményt, 4-0.
A találkozó elején a ZTE-nek volt gólszerzési lehetősége, de ezzel nem tudott élni. Később jött a lesgyanús, majd a lesgól, közte pedig a kiállítás és a sérülés, ami végképp eldöntötte a találkozó kimenetelét. Az más kérdés, hogy a két játékoskeret erősségét nézve, a zalaiaknak ezen a találkozón pontot vagy pontokat kellett volna szerezniük, ha tudásuk legjavát nyújtják, és nemcsak a vezetők, hanem a játékosok is komolyan gondolják, hogy ki akarnak jutni a nemzetközi porondra. Egyre inkább úgy néz ki, hogy az utóbbi már az ellenlábasok eredményeitől függ. Ami a meccsen különösen feltűnő volt, hogy az egerszegiek továbbra is rendkívül keveset és lassan futnak. Így pedig nehéz jól szerepelni...
Mészöly Géza: Olyan meccs volt, amely már a találkozó kezdete előtt eldőlt. Fejben sokkal jobban felkészültünk, így gondjaink ellenére nyerni tudtunk. Igaz, hogy akadtak vitatható momentumok, így a gól előtti esetleges lesállásról nem tudok véleményt formálni, arról viszont igen, hogy összességében megérdemelten nyertünk.
Nagy Tamás: A találkozó elején voltak lehetőségeink, de kihagytuk azokat, majd elkerülhető gólokat kaptunk. Jött a kiállítás, valamint Botis és Dovicsovics sérülése. Át kellett rendeznem a csapatot,ami nem sikerült igazán. A héten rendet kell tenni, hiszen a céljainkat még mindig elérhetjük.
JEGYZŐKÖNYVVasas- ZTE FC 4-0 (2-0)Illovszky-stadion, 1500 néző. Jv. Fábián 6 (Pápai, Varga Zs.).
Vasas: Németh G. 0 - Balog Zs. 6, Pandur 6, Kovács G. 6, Kiss K. 6 - Kincses 7, Pintér 6, Németh N. 6 (Mundi -, 80. p.), Fejér Z. 5 (Bali -, 65. p.), Piller 5 (Nagy T. 6, 58. p.) - Lázok 8. Vezetőedző: Mészöly Géza.
ZTE: Lipcak 4 - Kocsárdi 4, Botis 0 (Csóka 4, 26. p.), Máté 4, Kádár 3 - Simonfalvi 4 (Tóth Z.-, 60. p.), Molnár B. 1, Nagy L. 4, Józsi 4 - Waltner 4, Dovicsovics 4 (Dianu 3, 36. p.). Vezetőedző: Nagy Tamás.
Gólszerzők: Lázok (20., 70.), Németh N. (28.), Kincses (64.).
Sárga lap: Kocsárdi a 20., Fejér Z. a 37., Simonfalvi a 45. Pandur az 50. percben. Kiállítva: Molnár B. (20.). Fegyelmezetlenül, lassanés körülményesen futballozotta Fáy utcában a ZTE FC gárdája



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























