A ZTE FC ötgólos sikerével újra kézzelfogható közelségben a második helyezés
Waltner főszereplésével
Vác - A lehető legjob- ban jött ki a labdarúgó NB I 28. fordulójából a ZTE FC: a zalaiak gólarányt is javítva nyertek a sereghajtó Vác otthonában, miközben egyik riválisuk, az Újpest kikapott, így újra pontelőnnyel áll a harmadik helyen a zalai együttes.
A szünet után valamivel élénkebb lett a játék, amit ráfoghatnánk a hirtelen jött frissítő záporra is, ám inkább arról volt szó, hogy a Vác hazai közönsége előtt nem akart csupán asszisztálni a zalaiak győzelméhez. Előbb Rusvay közeli csúsztatását fogta a gólvonalon Lipcak, majd a zalai kapus Kulcsár lövését mentette szögletre. Mindezektől függetlenül a ZTE hátsó alakzata jól zárt, bár nem volt nehéz dolga. Amit hiányolni lehetett a mérkőzés nagy részében, a hajrára végre a játék szépségéből is kaphattunk ízelítőt. A 85. percben a csereként beállt fiatal Balázs Zsolt higgadtságát dicsérte, hogy helyzetbe kerülve inkább Ludánszkihoz emelt, ő pedig fejjel bevette a Vác kapuját, 0-3. Aztán a korábban a kapufát is eltaláló Waltner következett: a 88. percben Franciskovics bal oldali beadását futtából, kapásból 11 méterről jobbal bombázta a kapu közepébe, 0-4. Remek mozdulat volt ez Waltner részéről, majd a 90. percben a triplázó csatár fűzte be a fél váci védelmet, Mátéhoz passzolt, ő pedig 6 méterről bombázott a léc alá, 0-5. Így pedig már valóban meg- győző sikert könyvelhetett el a ZTE FC, amely az Újpest tatabányai vereségének köszönhetően újra a harmadik helyre kapaszkodott fel, s pénteken a címvédő DVSC-t fogadja a zalai csapat.
Nagy Tibor: Sok sebből vérzünk, ráadásul ezen a mérkőzésen csak néhány játékosom teljesítményét tudom értékelni.
Nagy Tamás: Nagyon fontos hét áll mögöttünk. A mai találkozóról tudtuk, hogy eldönti: versenyben maradunk vagy sem a második helyézésért. Versenyben maradtunk, és gratulálok a fiúknak az okos játékhoz.
JEGYZŐKÖNYV Vác FC-ZTE FC 0-5 (0-2)Vác, 500 néző. Jv.: Bognár (dr. Kovács, Nagy I.).
Vác: Köteles 5 - Geovanni 4, Balogh R. 4, Thomas 4, Csopaki 4 - Bozori 4 (Leandoro da Silva 5, 46. p.), Makrai (Diego da Silva 4, 46. p.), Farkas 4, Vén 5, Rusvay 5 - Palásthy 4 (Kulcsár -, 70.p.). Megbízott edző: Nagy Tibor.
ZTE: Lipcak 6 - Kocsárdi 5, Csóka 5, Botis 5, Koplárovics 5 - Tóth Z. 5 (Ludánszki -, 68. p.), Nagy L. 5, Máté 5, Józsi Gy. 5 (Balázs Zs. -, 81. p.) - Waltner 8, Ramadani 5 (Franciskovics 5, 55. p.). Vezetőedző: Nagy Tamás.
Gólszerzők: Waltner (16., 42., 88.), Ludánszki (85.), Máté (90.). Az első félidő visszafogott játéka után szép gólok tették magabiztossá a győzelmet



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























