Az Esjberghez igazolt Rajko Lekics nélkül kezdik el a munkát
Pénzt kapnak érte
Zalaegerszeg (ka) - Ma kezdi meg a felkészülést a ZTE FC labdarúgócsapata, ám a klub vezetésének már tegnap is akadt egy fontos teendője: ekkor kellett ugyanis leadni a játékosok nevezési listáját az Intertotó Kupára. Mint ismert, a ZTE FC az orosz Rubin Kazannyal találkozik az első körben.
- Rajko Lekics esetében december 31-ig kötöttünk kölcsönadási megállapodást klubja, a dán Odense együttesével - válaszolta Nagy Ferenc. - Az, hogy idő előtt felbontjuk a szerződést, ennek anyagi vonzata lesz, s ebből a ZTE nem jön ki rosszul. Mi opciós joggal rendelkeztünk a játékos végleges megvásárlására, de csak az ősz során jöhetett volna szóba részünkről ez a tranzakció. A dán Esjberg együttese viszont most adott ajánlatot Lekicsért az Odensének, s jelenleg mi nem tudtunk volna konkurálni ezzel.
A fiatal Kádár Tamás pedig mától az olasz elsőosztályú Reggiana vendége. Nagy Ferenc szerint mindez még nem jelenti azt, hogy a fiatal védő is távozna.
- Érkezett egy meghívás Kádár Tamás részére, mi pedig elengedtük, hogy tapasztalatokat szerezzen - értékelte a helyzetet az elnök. - Szó sincs róla, hogy eladni szeretnénk, hanem vannak érdeklődők, s nem is csak Olaszországból. Angliából is jelezték, hogy szívesen látnák, de csak akkor jöhet szóba esetleges távozása, ha valóban olyan komoly ajánlat érkezne hozzánk, amely a klub és a játékos számára is megfelelő.
A csapat pedig ma kezdi meg a felkészülését a következő szezonra, méghozzá az új edző, a szerb származású, ám huzamosabb ideje Németországban élő Szlavko Petrovics irányításával. Mint megtudtuk, tegnap nem csak a szakember érkezett meg Zalaegerszegre, hanem egy két fős stáb is, amely a csapat tagjairól ma délelőtt alapos fizikai felmérést végez el, s a héten - így már ma is - új játékosok érkeznek a kék-fehérekhez. Hogy kik ők, erről sem kívánt egyelőre nyilatkozni Nagy Ferenc, hiszen ma délben lesz a hivatalos bemutatkozása az új edzőnek, melyre a sajtót is meghívták, s ekkor hallhatunk többet az érkezőkről és a távozókról.
Az Intertotó Kupára viszont már tegnap le kellett adni a játékosok névsorát. A ZTE FC nem volt könnyű helyzetben, ugyanis az orosz Rubin Kazany elleni - július 7-én Egerszegen, egy hétre rá Kazanyban találkoznak - mérkőzésekre csak olyan labdarúgókat nevezhettek, akiket július elseje után is érvényes szerződés köt a klubhoz.
- Messze nem azt a keretet nevezhettük, amely a bajnokságra összeállhat, így sok fiatal neve is megtalálható a névsorban, valamint azoké, akik várhatóan nálunk folytatják. A kiírás szerint a kedden leadott játékoslistára további öt labdarúgó neve kerülhet még fel a Kazany elleni első találkozóig - tette hozzá még Nagy Ferenc.
A klubtól kapott tegnapi tájékoztatás szerint Zalaegerszegen járt Andreas Akkelides, az UEFA stadion- és biztonsági bizottságának tagja. A ciprusi szakember a stadion bejárását végezte el és a hiányosságok pótlására szólította fel az érdekelteket. A legfontosabb, hogy az Intertotó Kupa-mérkőzésig meg kell építeni a tribünökről a lépcsőlejárós menekülőkapukat, s erre a stadion tulajdonosa, az önkormányzat írásban garanciát vállalt, hiszen a munkák előkészítése már hetekkel ezelőtt megkezdődött. Ami biztos, hogy az északi lelátórész, az állóhelyi oldalon nem lehetnek nézők a Kazany elleni találkozón.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























