Molnár és Botis külön edz a DVTK ellen készülő csapattól
Gyógyulgatnak...
Zalaegerszeg - A ZTE FC élvonalbeli labdarúgócsapata szorgalmasan készül a pénteken 19 órakor kezdődő Diósgyőr elleni hazai találkozóra.A kék-fehérek ma 18 órakor szurkolói ankétot tartanak a Palatinus étteremben
- Az UTE elleni eredménnyel (1-1) elégedettek vagyuk, de egy kicsit csalódott is, hiszen akár a 3 pontot is hazahozhattuk volna - mondta Szlavko Petrovics a tegnap délelőtti edzés után. - Tudom, hogy az Újpest magyar szinten csúcscsapat, voltak helyzeteik, de azt hiszem jól helytálltunk.
Ezzel a zalai sportbarátok is egyetértenek, hiszen a megye különböző pontjairól egyre többen érdeklődnek a klubnál, mikor lehet jegyet váltani a pénteki DVTK ellen találkozóra. Egy győzelem és egy döntetlen után érthetően alaposan megnőtt az érdeklődés. No, meg azt is nagyon díjjazzák a szurkolók, hogy lassan a hetvenes években látott csupaszív, erőtől duzzadó, töretlen küzdeni tudással játszó csapatot láthatnak. A folyamatos játékban még néha akadnak problémák, de ez érthető, hiszen ez gárda még alig játszott együtt. Arról meg nem is beszélve, hogy különböző edzettségű állapotba érkeztek a fiúk Egerszegre. Vagyis van még dolga Szlavko Petrovicsnak, hogy összegyúrja ezt a magyar szinten jónak mondható keretet.
A sérült Molnár Balázs és Sorin Botis állapota is szépen javul, egyéni edzéseket végezhetnek, de várhatóan csak 3-4 hét múlva lehetnek újra ott a pályán. Tóth Zoltán keze a tegnapi tréningen megsérült, ám az orvosi vizsgálat szerint nincs nagyobb gond, pénteken akár játszhat is.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























