Zalaegerszeg (bl) - Az utóbbi időben egyre több helyen, így a szurkolói ankéton is kíváncsiskodtak a ZTE FC szurkolói, vajon meghosszabbítja-e névadó szponzori szerződését az E.ON. Erről tartottak sajtótájékoztatót tegnap a városházán.
Nagy Ferenc, a ZTE FC Zrt. elnöke elmondta: szép időszakot tudhatnak maguk mögött a céggel. Az energiaszolgáltató cég idejében győzték le a Manchestert, verték ki a horvát bajnokot, de az is igaz, hogy a klub történetének egyik mélypontjánál is - amikor közel 600 millió forint mínusza volt az egyesületnek - ez a támogató segített az önkormányzattal együtt legtöbbet. És nemcsak anyagilag, erkölcsileg is, hiszen végig kitartott a kék-fehér gárda mellett. Az elnök ugyanakkor nehezményezi, hogy többszöri tárgyalás után semmilyen hivatalos papírt nem kaptak arról, hogy az E.ON marad-e mint támogató. A klub működését az esetleg kieső összeg jelenleg nem befolyásolja, de tisztán szeretnék látni a jövőt.
A sajtótájékoztatón dr. Gyimesi Endre polgármester is úgy fogalmazott, hogy az E.ON helytállása eddig példaértékű volt. Most viszont már választaniuk kell igen és nem között. A villany- és gázszolgáltatás a társaságon keresztül zajlik Egerszegen, dea megállapodás februárban lejár. A polgármester jelezte: olyan céggel szerződnek majd, amely az élet más területén is kompromisszumkész. Az E.ON eddig ilyen volt.