Ma az MTK ellen rendkívül nehéz találkozó vár a ZTE csapatára
A jó játék az alap
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I 7. fordulójának zárómérkőzésén lesz érdekelt a ZTE FC együttese, amely ma 18 órai kezdettel az MTK-Hungária otthonában szerepel. Az egerszegiek megidéznék a közeli múltat: hasonló produkciót szeretnének nyújtani, mint tették azt a DVSC elleni találkozón, ám ezúttal már két félidőn keresztül...
- Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen ahhoz a csapathoz látoghatunk, amely eddig egyedüliként a mezőnyből még nem szenvedett vereséget - állapította meg Szlavko Petrovics, a ZTE FC vezetőedzője. - Ráadásul a fővárosiak eddigi találatait hét különböző játékos érte el, vagyis szinte minden poszton rendelkeznek kapura is veszélyes labdarúgóval. Ebből kiindulva, csapatomnak hétfőn százhúsz százalékot kell majd nyújtania, s nem szabad hibát elkövetni. Akkor lesz esélyünk, ha úgy futballozunk, mint a DVSC ellen, méghozzá két félidőn keresztül. Az MTK remek labdarúgókból áll, ráadásul a mezőny egyik leggyorsabb játékát nyújtja. A védekezésünket a lehető legkisebb területre kell leszorítanunk, ha nem ezt tesszük, gondjaink lehetnek.
A legutóbbi, Győr elleni találkozón éppen a gyorsaság hiányzott a zalaiak játékából. Rákérdeztünk, hogy mi volt az oka ennek, illetve vannak-e tanulságai annak a mérkőzésnek.
- Természetesen kielemeztük a Győr elleni találkozót, melyen nem a saját ritmusunkban futballoztunk és a széleket sem használtuk ki kellőképpen - válaszolta a szakvezető. - A Győr az egyik legjobban védekező csapat a ligában, s minden csapatnak meggyűlik a baja ezzel, ahogy nekünk is. Az MTK viszont támadóbb szellemű együttes, úgyhogy más lesz játszani ellene.
Ami gondot jelent, hogy Ivan Dudic térde még most is be van dagadva, rajta kívül Botis és Simonfalvi is sérült, Majoros pedig megbetegedett. S hogy kik szerepelnek majd a hétfői találkozón? Erre csak az utolsó pillanatban tud majd választ adni a szakvezető.
- Azt a tizenegy játékost jelölöm a kezdőcsapatba, akik minden szempontból a lehető legjobb állapotban vannak, akik a végsőkig tudnak harcolni és mindent ki tudnak adni magukból.
Rákérdeztünk, mi lenne a minimális cél, amivel elégedett lenne Szlavko Petrovics, s nem volt meglepő a válasza:
- Az egy pont megszerzése, de optimális esetben mind a háromé...
Miután a szakvezető a sérülésektől tette függővé a kezdőcsapat kijelölését, csak tippünk lehet erre: Babalj - Dudic (Máté), Miljatovic, Polgár, Vulin - Diawara, Máté (Tóth N.), Davidov, Koplárovics - Waltner, Pekic.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























