Felszállóágba került a ZTE FC, amely szerdán a Ligakupában érhet el újabb sikert
Lendületben maradnának
Zalaegerszeg - Teljesítette a kötelezőt a ZTE FC élvonalbeli labdarúgócsapata, amely szombaton 4-0-ra lépte le a Sopron csapatát. Ősszel bajno- ki találkozón már nem lép pályára hazai környezetben a zalai csa- pat, viszont a szezonnak még közel sincs vége.
A találkozó után néhány érdekes részletre is fény derült, például megkérdeztük a vezetőedzőt, miért cserélt a hajrában kapust, s kiderült, már korábban szerette volna ezt megtenni...
- Pogacsics Krisztián végigdolgozta a szezont, jól végzi munkáját, így megbeszéltük, hogy az utolsó hazai mérkőzésen pályára küldöm őt - mondta Szlavko Petrovics. - Úgy terveztem, hogy egy félidőt kap, azonban nem akartam addig változtatni, amíg nem biztosítjuk be végleg a sikerünket. Pogacsics fiatal játékos, kell, hogy szokja a légkört, s ugyanez a helyzet Balázs Zsolttal is.
A támadósornál maradva, a gaboni Ruguy Meyé ezúttal két gólt vállalt magára, immár hatnál tart a bajnokságban. Ráadásul ezek fontos találatok voltak (most hagyjuk, hogy ebből négy büntetőből született, azt is be kell lőni), azonban Szlavko Petrovicsot megkérdezve, miért cserélte le támadóját, érdekes választ adott. Elmondta ugyanis, hogy a csatárt mindig a góljai minősítik, de Meyének még nagyobb aktivitást kellene mutatnia a mezőnyben, s még jobban kihasználhatná mozgékonyságát. Persze vannak objektív tényezők is ebben, hiszen Meyé fiatal játékos, először játszik Európában, s az összjátékot is szoknia kell .
A zalaiak holnap újabb komoly feladat előtt állnak, ugyanis a Ligakupa elődöntőjének visszavágóját rendezik Székesfehérváron. Az első mérkőzésen a ZTE 2-1-re győzött, szerdán tehát a döntőbe kerüléshez nagyon meg kell izzadni. Ehhez mindenképpen olyan felszabadult játék szükséges, mint volt szombaton a második félidőben, amikor a középpályáról is hatékony segítség érkezett a támadók felé. Különösen Tóth Norbert beállítását követően, aki két gólpasszt adott, ami figyelemre méltó, s nem lennénk meglepve, ha szerdán újra a kezdőcsapatba kerülne. A négy gól ellenére, még hatékonyabb is lehetne a zalaiak támadófutballja - gyorsabb játékkal



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























