BIOENERGIA - Szent György vonal húzódik a Deák-kútnál?
A föld ereje gyógyíthat
Kehidakustány - Akár a természet templomának is nevezhetnénk a helyet, ahol a Deák-kút található. Az atmoszférája rendkívül különleges, ezt a mérések szerint a Szent György vonal is okozhatja.
A Kehidakustányi Vendégváró Egyesület nemrég energetikai méréseket végeztetett az Öreghegy, valamint az almásközi erdő és legelő között lévő horhosban, egészen pontosan a falutól mintegy két kilométerre fekvő Deák-kútnál.
- A településünk sokféle embert vonz, köztük olyanokat, akik természeti jelenségekkel, ezotériával foglalkoznak. Nos, mások is megjegyezték, de konkrétan bennük fogalmazódott meg, hogy a hely egészen biztosan jó energetikai hatásokkal bír - idézte az előzményeket Trangóni Katalin, a szervezet elnöke. - A bioenergetikai mérések igazolták e feltevést, a vízmosásban, a Deák-kút mellett 180 centiméter széles sávban Szent György vonalat találtak.
A leírások szerint nagyon régóta ismert, gyógyító, energetizáló sugárzás, mely a közérzetet nagymértékben javítja, a legyengült szervezet energiáit beindítja, az immunrendszer tartalékait aktivizálja. A sugárzónában jó tartózkodni, megnyugtatja a lelket, pihenteti a testet, az egészségügyi problémákkal küzdő személyeknél beindítja az öngyógyítás folyamatát.
- Túlzásba nem szabad vinni az ott tartózkodást, fél, egy óra elegendő. Az ennél több idő problémákat okozhat - folytatta Trangóni Katalin, akinek felvetettük: akadnak, akik az ilyesmire legyintenek, s nem hisznek a föld sugárzásaiban. Elmondta: a Szent György sugárzás energia hatását már évszázadokkal ezelőtt a szerzetesek is ismerték, és általánosságban az effajta sugárzónák kereszteződéseibe építették a legtöbb Árpád-kori templomot. A Deák-kúttól nem messze található kallósdi kerektemplom is ilyen kereszteződésben áll, de érdemes lenne beméretni a kehidai, Zala árterében lévő romtornyot is. De nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is számos példát találunk erre, lehet említeni számos kultikus helyet, katedrálisokat, bazilikákat.
- A kételkedőknek azt tudom mondani, próbálják ki, milyen hatást vált ki belőlük a hely. A mérések szerint e horhosban semmiféle negatív sugárzás nem tapasztalható, a hely úgymond fedett . Annyi bizonyos, én is szkeptikus voltam az ilyesfajta dolgokban, de az atmoszféra, a jó érzés, no és az ókorból már eredeztethető természetese gyógyítások bizonyítják a hatást.
A Szent György vonalat egyelőre csak ideiglenesen jelölték ki, hamarosan azonban megtisztítják, s elérhetővé teszik a sávot. Szeretnék, hogy Kehidakustány ezzel újabb különlegességet nyújtson a vendégeinek.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























