Dízel, bioetanol, autógáz a dráguló benzin ellen
Autózzunk olcsóbban!
A mind sokkolóbb üzemanyagárak rendre spórolásra sarkallják az autósokat. Legegyszerűbb, ha vezetési szokásainkon változtatunk, de az így elérhető megtakarításunk a külső kényszer miatt könnyen elvészhet.
Otto-motoros autók esetében két kézenfekvő megoldás kínálkozik. Az egyik a bio-etanol használata. A jelenleg közel 100 forintos árelőny láttán sokan gondolkoznak a bioüzemanyag használatán. A 85 százalék bioetanol és 15 százalék benzin keverékét alapvetően nem szabad hagyományos benzines autókba tankolni, a bioetanolos autókat erre az üzemre tervezik. A kevert üzem (bioetanol-benzin) legkönnyebben az elektronikus befecskendezésű járműveknél valósítható meg. A tapasztalatok szerint fele-fele aránnyal a legtöbb korszerű lambda-szabályozású autó gond nélkül működik. Érdemes viszont számításba venni, hogy a százassal olcsóbb üzemanyagból akár harmadával többet fogyaszthat az autó. Ezért elsősorban azoknak ajánlható, akik hosszabb távot tesznek meg egy indítással. A számítások szerint, amíg a benzin és az E85 között legalább 70 forint a különbség, addig - a többletfogyasztás ellenére is - gazdaságosabb a bio-üzemanyagot használni. A töltőállomások tapasztalatai szerint mind többen tesznek kísérletet az E85-tel.
|
A másik takarékossági megoldáshoz már át kell alakíttatni az autót, mert az autógáz előnyeit csak így lehet élvezni. A módszer nagyon régi, mindig voltak hívei és ellenzői. Sokéves csökkenés után tavaly ismét nőtt az autógáz forgalma Magyarországon: az értékesítés 6 százalékkal, 26 ezer tonnára.
- Megtöbbszöröződött a gáz-szett beszerelések száma az elmúlt hónapokban - közölték érdeklődésünkre az egyik egerszegi cégnél. - Korábban hetente egy-két autóra kerítettünk sort, ma naponta gurul ki a műhelyünkből LPG-üzemre átépített jármű. Néha már előjegyzésre dolgozunk, olyan sokan választják a gázt - jellemezték a helyzetet.
Az átlagos, négyhengeres egyedi befecskendezésű benzinmotor már akár 220 ezer forintért is átalakítható az LPG használatára. Az autógáz literenkénti ára napjainkban hazánkban 140-150 forinttal kevesebb a mindenkori 95-ös benzinárnál. Ráadásul a szomszédos országok többségében még ennél is komolyabb a különbség, ami szempont lehet, ha valaki gyakran jár külföldre. A megtérülés kiszámításakor figyelembe kell venni, hogy gázból 10-20 százalékkal többet fogyaszt el a motor. Emellett az induláskor pár száz méterig vagy télen egy-két kilométerig is benzint használ, és kellő hőfokon kapcsol át az automata, tehát a költségek kiszámításakor ezzel is kell kalkulálni. A tapasztalatok LPG-ügyben megoszlanak. Mindenképpen előnye a sokkal tisztább üzem, ezért a környezetvédelmi előírásokat játszi könnyedséggel teljesíti. Gazdaságossági számítások szerint a gázüzem elsősorban azoknak ajánlott, akik sokat autóznak hosszú távokra, egyenletes sebességgel. Aki csak rövid szakaszokon, városban hosszabb motorleállításokkal autózik, például a munkahelyéig és vissza jár kocsival, semmi pozitív változást nem fog érezni, valószínűleg az automatika át sem fog kapcsolni gázüzemre.
Lóerő rovatunk további hírei itt!
Címkék: autó, dízel, tankolás, autógáz, bioetanol



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.